Bulvár

Galambos Lajcsi üzent a börtönből

Beszélni fog

Két hónap börtönlét után megelégelte a zenész, hogy megannyi pontatlan hír jelent meg az állapotával kapcsolatban. Ezért kérvényezte a büntetés-végrehajtás illetékeseinél, hogy kinyithassa a száját. Választ még nem kapott – írta meg a Bors.

Galambos Lajcsi üzent a börtönből
Galambos Lajos
Fotó: Facebook/Lagzi Lajcsi

A kalandfilmbe is beillő története azzal kezdődött, hogy mentővel érkezett Baracskára, hiszen már a bevonulása előtti időszakban is komolyan megromlott az egészségi állapota – írta meg a Bors.

A zenész az ügyvédjén és a közvetlen családtagjain keresztül értesül a külvilágban történtekről. Nagy valószínűséggel tőlük tudja, hogy az a szóbeszéd terjed például, hogy éhségsztrájkol, és hogy besúgó lett belőle a börtönben. Éppen ezért úgy döntött, hogy ő maga szeretne tiszta vizet önteni a pohárba, és beszélni fog. Illetve csak szeretne, mert egy elítélt rab életében nem úgy történnek a dolgok, ahogy ő szeretné. Számára minden engedélyhez kötött, még a nyilvános beszéd is.

– Galambos Lajos arra kért, hogy tolmácsoljam a Bors olvasóknak a szavait – mondta dr. Csontos Zsolt, a zenész jogi képviselője. Lajcsi azt üzeni, hogy mivel a közelmúltban különböző platformokon pontatlan híresztelések jelentek meg az állapotával és a börtönhierarchiában betöltött pozíciójával kapcsolatban, szeretne ő maga, személyesen nyilatkozni az általa kiválasztott médiumoknak.

– Ügyfelem ezért kérvényt nyújtott be a BV-intézet, az ügyben eljáró illetékeseinek. Bár választ még nem kapott, nagyon reméli, hogy pozitív elbírálás alá esik, és Skype-on keresztül lehetőséget kap arra, hogy hiteles információkkal láthassa el a nagyközönséget – nyilatkozta az ügyvéd a lapnak.

Kapcsolódó írásaink