Bulvár

Barack Obama munkába áll a Netflix új dokusorozatának első előzetesében

A sorozatban a volt elnök különböző iparágakban dolgozó hétköznapi emberekkel beszélget

A Netflix az Our Great National Parks című, a világ nemzeti parkjait bemutató sorozat után ismét Barack Obamával készít dokusorozatot, ám ezúttal nem a természet csodáit fedezhetjük fel a volt amerikai elnökkel, hanem a munka világát – írta a Liner.hu.

Barack Obama munkába áll a Netflix új dokusorozatának első előzetesében
A volt elnök azt vizsgálja majd, hogyan találjuk meg az értelmet munkánkban
Fotó: AFP

Az új dokusorozat címe a Working: What We Do All Day, a négyrészes sorozatban ismét Barack Obama lesz a narrátor, a volt elnök pedig azt vizsgálja majd, hogyan találjuk meg az értelmet munkánkban, valamint hogy tapasztalataink és küzdelmeink hogyan kötnek minket össze. Obama egy közleményt is kiadott:

„Amikor biztosítjuk, hogy mindenki úgy érezhesse, munkáját tiszteletben tartják, hogy mindenki hozzájárulását megbecsülik, s hogy mindenki elegendő fizetést kap ahhoz, hogy valóban részt vehessen közösségeink életében, akkor megerősítjük a köztük lévő bizalmat, mely mindent lehetővé tesz az életben.”

A sorozatban a volt elnök különböző iparágakban dolgozó hétköznapi emberekkel beszélget, az inspirációt pedig Studs Terkel Pulitzer-díjas író 1974-ben megjelent Working című könyvéből merítették, mely a munkahelyeket és az azokat végző embereket vizsgálja, a könyv célja pedig hogy elősegítse az emberek munkájának megértését és megbecsülését.

A dokusorozatot Caroline Suh rendezi, a projekt executive producerei között Barack és Michelle Obama is szerepel. A Working: What We Do All Day a bejelentés szerint május 17-én debütál a Netflix kínálatában:

Objektum doboz

Kapcsolódó írásaink