Bulvár

Testvérek zuhantak ki az ablakon, a nő fia bent feküdt holtan

Kiderült néhány részlet a családi tragédiáról, amely vasárnap történt egy pozsonyi lakásban. Az eset számos kérdést vet fel, a rendőrség intézkedését illetően is.

Testvérek zuhantak ki az ablakon, a nő fia bent feküdt holtan
Képünk illusztráció
Fotó: Northfoto

Vasárnap délelőtt 10 órakor Pozsony ligetfalui városrészében, a Vyšehradská utcában egy hételemeletes lakóház előtti betonparkolóra zuhant egy férfi, akit kórházba szállítottak, de a sérülései olyan súlyosak voltak, hogy nem sokkal később meghalt – írta a Paraméter.

Délután három körül ugyanoda riasztották a mentőket és a rendőrséget, mert a lakóház elé zuhant egy nő is, aki a helyszínen belehalt sérüléseibe. A Joj TV információi szerint valahonnan egy 4. és a 6. emelet közötti lakásból zuhanhatott ki, és szúrt sebei is voltak.

A rendőrök ezután kezdték keresni, hogy honnan zuhanhatott ki, és egy drón segítségével sikerült is megállapítaniuk, melyik lakásból. Ezután délután fél öt környékén bejutottak a lakásba, ahol holtan találtak egy 10 éves kisfiút, a nő fiát, akinek a Joj TV szerint szintén szúrt sebek voltak a testén.

A fiú tehát a nő gyermeke volt, a kizuhant férfi viszont nem a partnere, amint azt először sokan gondolták, hanem a testvére.

Az ügyet a pozsonyi rendőrség vizsgálja, részletekről egyelőre nem tájékoztattak. Az ügy nyilván azért vet fel számos kérdést a rendőrség intézkedéséről, mert nem tudni, hogy vajon a férfi délelőtti halálát követően keresték-e a lakást, ahonnan kizuhant, mivel a nő ekkor még nyilvánvalóan élt. Megelőzhető lett volna a további tragédia, ha időben cselekszenek?

Figyelem! Ha Ön vagy valaki a környezetében krízishelyzetben van, hívja mobilról is a 116-123 ingyenes, lelki elsősegély-telefonszámot!

Kapcsolódó írásaink