Bulvár

Itt a világvége?!

Egy azték elmélet szerint a földrengéseknek komoly köze lesz a katasztrofális világvégéhez

Az azték világvége-elmélet nem kifejezetten dátumhoz köti ezt, inkább öt világkorszakot állapít meg, amelyek vége mindent elsöprő pusztítással zárul, és az új korszakban a Föld mindig újra benépesül – írta meg a Ripost.

Itt a világvége?!
A kutya nem az előrejelzésben, de a földrengés után az élőlények keresésében tud nagyon hasznos segítő lenni
Fotó: AFP/Serhat Zafer

Az aztékok elmélete alapján a Föld jelenleg négy világkorszakán, azaz négy végen és újrabenépesülésen van túl, és most éli ötödik világkorszakát.

Az első korszak végén az elmélet szerint az embereket jaguárok falták fel, a másodikban az emberek majmokká változtak, a harmadikban tűzeső, a negyedik világkorszakban pedig özönvíz pusztította el az emberiséget. Az azték apokalipsziselmélet szerint a mostani, ötödik világkorszak végén földrengések söprik majd el az emberiséget a Föld színéről.

Az egész világot megrázták a törökországi és szíriai földrengések. A halálos áldozatok száma meghaladta az ötvenezret. Megmozdult a föld Romániában is, majd jött Horvátország. Igaz, ezek a rengések már kisebbek voltak.

Február 20-án, hétfőn Olaszországban, Szicília partjainál, kedden Iránban is földrengésről jelentettek, majd csütörtökön erős, 6,8-as magnitúdójú földrengés rázta meg hajnalban Tádzsikisztán gyéren lakott, Kína Hszincsiang tartományához közeli részét.

Péntek hajnalban egy kisebb földrengést észleltek Szerbiában, a Vajdaság területén, Smederevóban (Szendrőn), majd másnap az Egyesült Királyságban is, ahol február 25-én 3,8-as erősségű földrengés rázta meg Dél-Walest. Szombaton nemcsak Walesben, de Japánban is megmozdult a föld. A Richter-skála szerint 6,1-es erősségű földrengést mértek a Hokkaido prefektúrában.

Kapcsolódó írásaink