Belföld
Nagy István agrárminiszter hálát adott az idei termésért
A kihívások ellenére is ott a kenyér a magyar családok asztalán

A miniszter arra hívta fel a figyelmet, hogy az ünnep Isten előtti hálaadás. „Köszönettel tartozunk a földért, amelybe magot vethetünk, a gazdákért, akik művelik a földet, betakarítják a termést, a feldogozóiparban tevékenykedő emberek munkájáért, akik a termésből élelmiszert állítanak elő, és az egész agráriumért, mert élelmet tesz az asztalunkra”– mondta Nagy István.
Arra emlékeztetett, hogy a hálaadó nap hagyományát 2018-ban hívták újra életre. Egyrészt a bibliai értelemben vett ünneplés miatt, másrészt azért, mert kötelességünk elismerni a magyar gazdák munkáját, az agrárium teljesítményét is. Hangsúlyozta, a modern kor embere elfeledte azt a kapcsolatot, azt a láncszemet, hogy mennyi-mennyi munka, veríték kell ahhoz, hogy a magból termés legyen, a termésből pedig élelmiszer a boltok polcain.

A miniszter szerint sajnos egy világjárvány kellett ahhoz, hogy rádöbbenjünk, mekkora érték, milyen isteni kegyelem, hogy az agráriumban hivatásszerűen dolgozó emberek biztosítják a mindennapi kenyeret, munkát és élelmet adnak családoknak. A közelünkben zajló háború pedig megmutatta azt, hogy mekkora jelentősége van az önellátásnak egy nemzet életében.
A tárcavezető köszönetet mondott mindenkinek, aki az agráriumban dolgozik, hiszen eredményeket csak munkával lehet elérni. Emberé a munka, Istené az áldás – emelte ki Nagy István.