Belföld
Tiltakoznak Soros programja ellen
„Forrásokat keres az unió az elhibázott bevándorláspolitika folytatásához”

A Fidesz–KDNP a leghatározottabban elveti Soros Európai Parlamentben bejelentett programját – erről beszélt tegnap Hollik István. A Fidesz–KDNP képviselője arra reagált, hogy Soros új adókat – például benzinadót – vetne ki az unióban, és kötvényt bocsátana ki. Az amerikai üzletember emellett visszavágná a kohéziós forrásokat, és elvenné az agrártámogatások egy részét hazánktól is. Így összességében harmincmilliárd eurós összegből finanszírozná a migránsok európai letelepítését. Hollik szerint Soros még inkább eladósítaná az uniót. Azt is közölte, a kormányoldal felszólítja az Európai Uniót, hogy utasítsa vissza „a pénzügyi, devizapiaci spekuláns” ajánlatát. Mint folytatta, Soros vezérletével az unióban meghirdették az elhibázott bevándorláspolitika folytatását, és már a forrásokat keresik hozzá.
Emlékeztetett, Soros már hónapokkal a migránsok befogadására szólított fel, amit gazdasági és demográfiai okokkal magyarázott. Hozzátette, Soros bevándorláspárti pártokat és civilszervezeteket is pénzel, és rajtuk keresztül globális aktivistahálózatot tart fenn, ezekkel az illegális nemzetközi embercsempész-hálózat malmára hajtja a vizet. Hollik rámutatott, az unió azért van ma válságban, mert vezetése nem hallja meg az emberek hangját, és bevándorláspolitikájával veszélybe sodorta az európai egységet és az európaiak biztonságát. Szerinte Brüsszelt meg kell állítani, ezért a magyar kvótaellenes referendumnak még nagyobb a jelentősége, mint valaha.
„Azért, mert kritizáljuk az európai intézményrendszert, nem vagyunk Európa-ellenesek. Kimondottan azt szeretnénk, hogy Európa jó irányba induljon el, erős Európa legyen” – mondta Kovács Zoltán kormányszóvivő a köztelevízióban. Szerinte Brüsszelnek figyelnie kellene a tagállamokra, nem diktátumokra, hanem a kompromisszumok megtalálására van szükség. Reagált Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszternek kormányinfón elhangzott magánvéleményére, amely szerint megerősödött az a meggyőződése, és jó szívvel nem tudna a bennmaradás mellett szavazni. Kovács elmondta, ez nem jelenti azt, hogy Lázár ne lenne Európa-párti, de nem ért egyet azzal, amit ma Brüsszel tesz. Mint folytatta, a Brexit az eredménye annak, hogy Brüsszel elhibázott illegális migrációt kezelő politikája és egy sor gazdasági és egyéb kérdésben vallott felfogása nem egyezik a brit választók véleményével. Kovács a közrádióban butaságnak minősítette az ellenzék álláspontját, hogy a britekhez hasonló akcióra készült a kormány az őszi népszavazással. Az ATV-n azt mondta, a kvótaellenes népszavazás nem az Európai Unióról kell, hogy szóljon.