Belföld
Zéró tolerancia van a kábítószer-kereskedelemmel szemben
A kábítószeripar nem ismer és nem tisztel határokat

Horváth László a röszkei határátkelőhelyen tartott sajtótájékoztatón azt mondta, „a kábítószer-kereskedelemmel, a kábítószeriparral, a szervezett bűnözéssel szemben a legkisebb engedményt sem tesszük”.
A politikus leszögezte, minden kábítószer, a legkisebb adag mögött is a szervezett bűnözés áll, amely óriási termelő-kapacitással rendelkezik.
A Magyarországon megjelenő kábítószert szinte kizárólag külföldön állítják elő. A kábítószeripar nagyon jól szervezett nemzetközi kereskedelmi és terjesztő hálózatot alakított ki, és a piac építését sem bízza a véletlenre, megvannak a fogyasztói kör szélesítéséhez használt marketing eszközei is – közölte a kormánybiztos.
A kábítószeripar nem ismer és nem tisztel határokat. Magyarországot minden oldalról támadja a kábítószeres bűnözés. A nyugatról érkező droggal szemben a folyamatos és szoros nemzetközi együttműködés vezethet és vezetett eredményre. A déli és keleti határokat pedig a határzár védi, nemcsak az illegális migrációval, hanem a kábítószerrel szemben is – hangsúlyozta Horváth László.
A politikus szerint reményre ad okot, az elmúlt hónapokban Európában is egyre többen mertek beszélni arról, hogy a kábítószerliberalizáció politikája nem megoldás, csak fokozza a bajt.
A kormánybiztos kifejtette, akik a kábítószert népszerűsítik, akik azt mondják, vannak elfogadható drogok, azok tudva vagy tudatlanul a szervezett bűnözés érdekeit szolgálják.
A kábítószer-kereskedelem ellen indult Delta Program eredményeiről beszámolva Horvát László közölte, március óta csaknem 9 ezer büntetőeljárás indult, több mint másfél tonna drogot vontak ki a feketepiacról, a bűncselekmények miatt lefoglalt vagyon nagysága pedig meghaladja a másfél milliárd forintot.
A korábban is elindult eljárások eredményeit is összegezve elmondta, az elmúlt hónapokban széles körű nemzetközi együttműködésben több mint 50 tonna kábítószert és kábítószer-alapanyagot foglaltak le, ennek feketepiaci értéke megközelíti 700 milliárd forintot. Összehasonlításként megjegyezte, ez meghaladja a havi nyugellátási összeg nagyságát.
Az eredményes fellépéssel sikerült megakadályozni, több 10 millió adag kábítószer kikerülését, ez a drog nem jelent veszélyt a fogyasztóra, környezetükre – mondta a politikus.
A prevencióról szólva a kifejtette, a megelőzésnek egyre fontosabb terepe az online tér. Ugyanakkor szórakozóhelyek és fesztiválok tulajdonosaival egyeztetve szakmai ajánlás készül, amellyel biztonságosabbá tehetők ezek a helyek, hiszen a társadalom, a tulajdonosok, a fiatalok és a családok érdekei azonosak.
Töreki Sándor bűnügyi országos rendőrfőkapitány-helyettes közölte, március 1-je óta 1200 nyomozó részvételével 5 ezer bűnügyi akciót hajtottak végre. 5600 fokozott ellenőrzést végeztek, melyben 30 ezren működtek közre.
Az akciókat a hivatásos állomány mellett a rendőrség közalkalmazotti munkavállalói is segítették – mondta a tábornok. Példaként egy olyan esetet említett, ahol egyetlen helyszínen több mint 7 ezer bűnjelet – közte több mint 6 ezer tő indiai kendert – kellett lefoglalni, csomagolni, elszállítani, tárolni.
Március óta a kábítószeres ügyekben a szakértői kirendelések száma több mint 30 százalékkal emelkedett, ami együtt járt költségek növekedésével is, ugyanis egy toxikológiai vélemény elkészítése 180 ezer forint, egy vegyészszakértő díja pedig 300 ezer forint – tudatta a vezérőrnagy.
Szeptemberben készült el a rendőrség drogprevenciós terve. Ennek alapján az elmúlt három hónapban 4515 iskolai rendezvényt tartottak a rendőrök, a diákok mellett a pedagógusokat és szülőket is megszólítva – közölte a főkapitány-helyettes.
A Delta Programra biztosított 4,1 milliárd forintos költségvetési forrásból a többi közt 22 analizátort, 22 kábítószer-vizsgáló készüléket vásároltak – tudatta a tábornok.
Március 1-je óta több mint 7 ezer gyanúsítottat hallgattak ki kábítószeres bűncselekmény miatt, ez a korábbi időszakhoz képest 40-45 százalékos emelkedés jelent. Az azonosított elkövetőkkel szemben 541 elfogatóparancsot bocsátottak ki, jelenleg is 150 körözés aktív.
Baukó Levente, a Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság határrendészeti szolgálatának vezetője a Röszkén folyó ellenőrzést bemutatva elmondta, a határátkelőhelyet évente mintegy 6 millió utas veszi igénybe, csúcsidőszakban meghaladhatja az 50 ezret a napi átlépők száma, emellett magas az autóbusz és teherautó-forgalom.
Kábítószert általában szerb vagy észak-macedón állampolgárok által vezetett gépkocsiban fedeznek föl, a járműben kialakított rejtekhelyen vagy a poggyászban. Az idei év legnagyobb drogszállítmányát – 6,5 kiló kokaint – egy autóbusszal érkező észak-macedón állampolgár poggyászban találták – közölte az ezredes.
