Belföld

Meghalt Erdélyi Géza nyugalmazott református püspök

Alapítója volt az Emberi Méltóság Tanácsának

Életének 89 . évében meghalt Erdélyi Géza, a Szlovákiai Református Keresztyén Egyház nyugalmazott püspöke, az Emberi Méltóság Tanácsának alelnöke csütörtökön.

Meghalt Erdélyi Géza nyugalmazott református püspök
Életének 89. évében elhunyt Erdélyi Géza
Fotó: MH-archív/Leéb Ádám

A halálhírről id. Lomnici Zoltán, az Emberi Méltóság Tanácsának alapító elnöke tájékoztatta az MTI-t. Közleményében felidézte, hogy Erdélyi Géza tizenöt évvel ezelőtt Kányádi Sándorral, Jókai Annával, Tempfli József nagyváradi püspökkel és Schweitzer József nyugalmazott főrabbival alapítója volt az Emberi Méltóság Tanácsának. „A szervezet alelnökeként fáradhatatlanul dolgozott az emberi jogok védelme érdekében és a határon túl élő magyarok jogainak erősítéséért.”

A Magyarországi Református Egyház honlapján olvasható közlemény szerint Erdélyi Géza a prágai Károly Egyetem Komenský Evangélikus Hittudományi Karán végzett 1958-ban, majd 1975-ben a prágai Műszaki Egyetemen művészettörténészi diplomát szerzett, 1988-ban pedig a teológia doktora lett.

Lelkipásztorként Szalóc, Rozsnyó, Hanva és Rimaszombat gyülekezeteiben szolgált. Lelkészi tevékenysége mellett 1971 és 1985 között a betléri és a krasznahorkai történelmi Andrássy-könyvtár több ezer kötetes állományát rendezte, tartalmi feltárását és nyilvántartását végezte.

A Szlovákiai Református Keresztyén Egyházat 1996 és 2008 között vezette püspökként, 2001-től pedig a Magyar Református Egyházak Tanácskozó Zsinatának elnökeként is tevékenykedett. Munkásságát több rangos díjjal ismerték el, többek között Tőkés László-díjjal (2005), Károli Gáspár-díjjal (2009), Magyar Köztársasági Érdemrend Középkeresztje kitüntetéssel (2010), Pálóczi Czinke István-díjjal (2017) és Magyar Örökség-díjjal (2018).

Erdélyi Gézát a Szlovákiai Református Keresztyén Egyház saját halottjának tekinti. Temetése december 9-én Rimaszombaton lesz.

Kapcsolódó írásaink