Belföld
Magyarország számára Bulgária fontos szövetséges
Szorosabbra fűződik az együttműködés

Sajtónyilatkozatában a magyar államfő kiemelte: az idők során bebizonyosodott, hogy a magyarok számíthatnak Bulgáriára, és Bulgária is számíthat a magyarokra, legyen szó gazdasági, politikai, védelmi kérdésekről, vagy akár sajnálatos természeti katasztrófákról, erdőtüzekről.
Sulyok Tamás hozzátette: a szoros kapcsolódás záloga, hogy Magyarországon értékként tekintünk a bolgár nemzeti közösségre, amely hidat képez a két ország, a két nemzet között.
Az államfő elmondta: Magyarország a jövőben is támogatni fogja a magyarországi bolgár kisebbség anyanyelvű oktatását, valamint jó kezdeményezésnek tartja, hogy már Bulgáriában is megjelent a magyar nyelv oktatása.
Sulyok Tamás emlékeztetett: idén Bulgária tagja lett a schengeni övezetnek, s a végleges döntés az Európai Unió Tanácsának magyar soros elnöksége alatt született meg.
Az országaink közötti partnerséget a szoros politikai kapcsolatok és a magasszintű látogatások mellett a folyamatosan bővülő gazdasági, kulturális és turisztikai együttműködés is erősíti – hangsúlyozta, hozzátéve: Bulgária kiemelt partnerünk a földgáztranzit terén, s mivel Magyarországnak nincsenek számottevő fosszilisenergia-hordozó készletei, ezért energiabiztonságunk számára fontos a folyamatos és megbízható import biztosítása.
A köztársasági elnök köszönetét fejezte ki, hogy Bulgária biztosítja számunkra a stabil energiatranzitot.
Kiemelte: Magyarország támogatja, hogy Bulgária mihamarabb az OECD tagja legyen.
A magyar államfő közös célkitűzésnek és elkötelezettségnek nevezte a nyugat-balkáni országok EU-csatlakozásának támogatását. Hozzátette: a tavalyi magyar EU tanácsi elnökség alatt jelentős előrelépés történt Albánia, Szerbia, Montenegró és Moldova csatlakozási folyamatában.
„A Nyugat-Balkán stratégiai jelentősége az Európai Unió számára vitathatatlan” – hangsúlyozta az államfő, hozzátéve: egyetértettek abban, hogy a háború semmilyen konfliktus esetében sem lehet megoldás, legyen szó az ukrán-orosz vagy a közel-keleti regionális konfliktusról.
„Ezért is üdvözöljük a Trump-adminisztráció béketörekvéseit, a közel-keleti békefolyamat elindulását, és az amerikai-orosz tárgyalások újabb fejezetét, amelyeknek éppen Budapest adhat otthont” – mutatott rá, hozzátéve: erre büszkék vagyunk, és várakozással tekintünk elé.
Sulyok Tamás hivatalos látogatásra érkezett a Bolgár Köztársaságba. Vasárnap ellátogatott többek között a bacskovói kolostorba, majd Szmoljanban részt vett a bolgár-magyar barátság napja alkalmából tartott ünnepségen.
A magyar államfőt hétfőn Szófiában katonai tiszteletadással fogadták. Sulyok Tamás ezt követően koszorút helyezett el az ismeretlen katona sírjánál.