Belföld

Pénztelenné tehet a háromszög hiánya

A fék és a gázpedál, na meg a sértetlen kaszni épp olyan alapfelszerelése egy gépjárműnek, mint az egészségügyi doboz, a „piros” háromszög és láthatósági mellény. Utóbbiakat mégis kevesebben veszik komolyan, pedig ez drága mulatság lehet.

Pénztelenné tehet a háromszög hiánya
Még hogy háromszög?! mellény is van!
Fotó: AFP/Only France/Jaubert

Szépen körül írja a KRESZ, mit kell a kocsiban tartani ahhoz, hogy a rendőr egy ellenőrzés során ne azonnal a csekkfüzete után kapkodjon. Elvileg e listát minden sofőrnek fejből tudni kell(ene), mégis, sokan úgy vannak vele, mi baj lehet, ha az a pajkos gyerek kivette az elakadásjelző háromszöget a csomagtartóból, s az most éppen a homokvár bejáratát formázza. S mivel nyáron általában kell a hely s a fagyos-jeges esték száma is viszonylag csekély, így a hólánc sem feltétlenül kerül vissza a maga alaktalan tokjával a pótkerék mellé.

Ha már pótkerék, akkor mindenképpen le kell írni, ennek megléte ma már ugyan nem „muszáj”, de azért jobb, ha az ember nem vág bele semmiféle utazásba a hiányában. Vagy ha ez még sincs, akkor legalább egy javítószettet érdemes elhelyezni a csomagtartóban, amivel a lyukas gumit gyorsan és egyszerűen képes a sofőr reparálni.

Némi képzavarral fogalmazva, azaz „ráfordulva” a kötelező tárgyak listájára, a sorban az első a láthatósági mellény. Ha ugyanis a technika (elektronikus vagy mechanikus) ördöge kéretlenül becsüccsen az anyósülésbe, akkor e vászondarab híján már eleve kiszállni sem nagyon érdemes - nem hogy hosszan császkálni a forgalomban. Ebből tehát mindenképpen kell egy pár - s közúti igazoltatáskor a rendőr is joggal húzza föl a szemöldökét a hiányán.

A következő kötelező elem az elakadásjelző háromszög. Józan ésszel nehezen képzelhető el olyan szituáció, ahol erre nincsen szükség. Még egy lakott övezetben, harmincas tábla mellett is „simán” meg lehet halni, ha a kerékcserélő vagy a nyitott motorháztető alatt szemlélődő honpolgárt elcsapják - egy sztrádán pedig az instant vég az efféle randevú. Amúgy az autópályán a nagy sebességek okán simán benne van, hogy akár három-négyszáz méterre is letámasszuk e segédeszközt, de egy bekötő aszfaltcsíkon sem árt a száz-kétszáz méter.

S tehetjük mindezt a saját és embertársaink védelmében egyaránt. No meg nem mellékesen a pénztárcánk kímélése céljából...

Végül, de nem utolsó sorban létszükséglet az elsősegélynyújtó dobozka. Jó észben tartani, nem a pakk totális teljessége, hanem sokkal inkább a szavatossága a lényeg. Amit az magyaráz, hogy a kötszer épp úgy lejár, mint a boltban árult halkonzerv, kifli vagy sörital. Persze ha nagy a gond, akkor egy tíz esztendős pólyával is csillapítható az artériás vérzés, de az bizonnyal nem töltene el senkit örömmel, hogy a beteget ugyan el tudta szállítani a mentő, de a vérmérgezés mégis kiiktatta az érintettet az életből.

A bírság amúgy nem olcsó. S sovány vigasz, hogy az élethelyzet is dönthet arról, a rendőr pusztán csak figyelmeztet - vagy a korábban emlegetett csekkfüzetet kezdi vastagon, esetleg vékonyan töltögetni.

Hasznosabb tehát a békesség, azaz e három legyen ott a kocsiban. Továbbá gondoljunk arra, hogy bennünket is érhet baleset, ahol nagyon nem lesz mindegy, hogy - az előbbi példánál leragadva - egy lejárt szavatosságú mull-lapot próbál valaki a piszkos kezével az ütőerünkre szorítani, avagy egy olyat, melyet két-három éven belül vásárolt egy patikában.

Kapcsolódó írásaink