Belföld

A magyar nemzet megmaradásának záloga

Magyarország királya sziklára rakta le a háznak alapjait

Ma is a Szent István király által megalkotott, minden más földi hatalomtól független, szuverén, erős és cselekvőképes Magyarország a magyar nemzet megmaradásának záloga - jelentette ki az európai uniós ügyekért felelős miniszter szerdán a Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyei Nagykállóban.

A magyar nemzet megmaradásának záloga
Bóka János, európai uniós ügyekért felelős miniszter
Fotó: Facebook/Bóka János

Bóka János az 1,7 milliárd forintból felépített Kállai Kettős Rendezvény és Konferencia Központ átadásán II. János Pál pápa szavait idézve azt mondta, Szent István, Magyarország királya sziklára rakta le annak a háznak alapjait, amit ezer évvel ezelőtt az ősöknek, rajtuk keresztül pedig a magyarok minden nemzedékének épített, akik egymást követték a Kárpát-medencében.

Minden magyar nemzedéknek küldetése a haza megóvása, építése, erősítése és az, hogy ennek felelősségét az őt követő nemzedék szívébe is elültesse, ezzel lehet Magyarország szövetség a múlt, a jelen és a jövő magyarsága között - fogalmazott a miniszter.

Kapcsolódó írásaink