Belföld

Orbán Viktor: Az uniós pénzek harmada már nem is Európáért van – hanem Ukrajnáért + VIDEÓ

A kormányfő szerint mindeközben a gazdák és a mezőgazdaság háttérbe szorul

A Kossuth Rádió Jó Reggelt, Magyarország! című műsorában nyilatkozott péntek reggel Orbán Viktor, ahol élesen bírálta az Európai Unió jövőbeni költségvetési terveit. A miniszterelnök szerint a közös kassza jelentős részét Ukrajna támogatására fordítanák, miközben az agrárium, a gazdák és a valódi tagállami érdekek kiszorulnak. Úgy látja: Brüsszel célja már nem világos, a döntéshozatal pedig egyre távolabb kerül a valóságtól.

Orbán Viktor: Az uniós pénzek harmada már nem is Európáért van – hanem Ukrajnáért + VIDEÓ
A kormányfő a Kossuth Rádióban kezdte a napot
Fotó: Facebook/Orbán Viktor

A miniszterelnök szerint a költségvetési javaslatokat nemcsak a benne szereplő számok alapján kell megítélni, hanem az alapján is, amit azok elhallgatnak. Véleménye szerint az uniós büdzsé egyre kevésbé szolgálja a tagállamok érdekeit, miközben jelentős forrásokat különítenének el Ukrajna számára.

A magyar kormányfő arra hívta fel a figyelmet, hogy az uniós költségvetés már most is komoly terheket ró a tagállamokra, hiszen a közösen felvett hitelek kamatainak törlesztése a teljes keret mintegy 10–12 százalékát emészti fel. Ehhez jön hozzá a Kijevnek szánt támogatás, amely szintén a büdzsé jelentős, mintegy 20 százalékát tenné ki. Így a költségvetés közel egyharmada olyan célokra megy, amelyek eredetileg nem szerepeltek benne. Szerinte emiatt nő az elégedetlenség más tagállamok részéről is.

Orbán Viktor szerint a legfőbb probléma az, hogy az uniós költségvetés mögül hiányzik egy világos stratégiai koncepció. Úgy véli, először arra kellene választ adni, hogy milyen célokat akar elérni az EU a pénzügyi keretével – márpedig a mostani javaslatban egyetlen valódi cél látszik: Ukrajna EU-csatlakozásának előkészítése és pénzügyi támogatása.

A kormányfő ehelyett inkább egy szorosabb együttműködés kialakítását tartaná helyes útnak, de Ukrajna tényleges felvételét nem támogatja, különösen annak gazdasági következményei miatt.

Mi lesz a gazdákkal, ha az EU máshova csoportosítja a pénzt?

A beszélgetésben a miniszterelnök arra is kitért, hogy nemcsak Ukrajna miatt aggódik. Úgy látja, az uniós agrártámogatások is veszélybe kerülhetnek, miközben a gazdák számára ezek létfontosságúak. Felvetette a kérdést: mi történik akkor, ha az unió megvonja a támogatásokat az európai mezőgazdaságtól? Szerinte a mostani költségvetési javaslat már a következő évet sem fogja „túlélni”, mert a tagállamok nem fogják elfogadni ilyen feltételekkel.

Kritikát fogalmazott meg az Európai Bizottsággal szemben is, amely – véleménye szerint – rendezetlenül és átláthatatlanul kezeli a pénzeket. Úgy látja, nincs valódi jövőkép az európai mezőgazdaság kapcsán, és a rendelkezésre álló forrásokat is inkább Ukrajnának szánják. Ezt a helyzetet a migrációhoz hasonlította: ha egyszer beengedtük, később már nem lehet kizárni – az unióból egy országot nem lehet kiléptetni, de ha egyszer bekerül, a gondjai az egész közösség problémájává válnak.

Sebestyén József halála: magyar és európai ügy is

A kormány nemrég javaslatot tett arra, hogy három ukrán katonai vezető kerüljön fel az uniós szankciós listára, miután egy kényszersorozási akció során meghalt Sebestyén József, aki uniós állampolgár is volt. Orbán Viktor hangsúlyozta, hogy az ügy túlmutat Magyarországon, és európai szinten is választ kell rá adni.

Szerinte ez nem elszigetelt eset, hanem egy általános, rendszeresen előforduló gyakorlat – „embervadászatnak” nevezte az ukrán kényszersorozási módszereket. A magyar kormány már bevezetett bizonyos kétoldalú intézkedéseket a felelősökkel szemben, de most azt várják, hogy az EU is lépjen.

Kritikát fogalmazott meg az uniós intézmények hallgatásával kapcsolatban, és felhívta a figyelmet arra, hogy Brüsszel az ukrán csatlakozási folyamatot szinte „túlteljesítettnek” értékeli, miközben – szerinte – a szomszédos országok valós képet látnak a helyzetről.

„Ez a reménytelenség költségvetése” – Orbán Viktor szerint Európa irányt tévesztett

Orbán Viktor úgy látja, hogy az uniós büdzsé jelenlegi formájában nem a fejlődésről vagy az építkezésről szól, hanem inkább a bénultságról és a problémák szétterítéséről. Szerinte az unió nem optimista közösségként viselkedik, hanem egy megrekedt, kapkodó, saját hibáit kezelni képtelen rendszerként.

Mint mondta, a következő időszakban megindulnak a valódi tárgyalások a tagállamok között. Több ezer szakértő fogja átvizsgálni a költségvetési sorokat, és végül minden tagállamnak közösen kell döntést hoznia – a jelenlegi állapot szerint azonban ez távolinak tűnik.

A kormányfő szerint a magyar politikában nem új jelenség, hogy egyes pártok külföldi érdekek kiszolgálására rendezkednek be. Nevesítette is a Tisza Pártot és a Demokratikus Koalíciót, amelyek – meglátása szerint – rendre más országok álláspontját képviselik Magyarország érdekei helyett. Úgy fogalmazott: vannak pártok, amelyek abból élnek, hogy megkérdőjelezik a magyar álláspont jogosságát.

A devizahitelek hibájából tanultunk – az Otthon Start egy biztonságos, átgondolt konstrukció

A miniszterelnök szerint a korábbi kormányok – köztük a Gyurcsány-kabinet – súlyos hibát követtek el, amikor hagyták, hogy a bankok tömegeket vezessenek bele a devizahitelek csapdájába a 2000-es években. Orbán Viktor úgy fogalmazott: több százezer család szenvedte meg ennek következményeit, akiket később a kormány mentett ki a nehéz helyzetből.

Az új Otthon Start programot ezzel szemben biztonságos és átgondolt konstrukciónak nevezte. Mint mondta, a fiataloknak érdemes megfontolniuk a részvételt, hiszen ez a támogatott hitel stabil alapot jelenthet az otthonteremtéshez.

„Jobb döntés, mint ugyanazt az összeget albérletre költeni” – jegyezte meg a kormányfő, utalva arra, hogy a hosszú távú megtérülés és tulajdonszerzés sokkal előnyösebb lehet a bérlésnél.

Orbán áttörésként tekint a programra: számításai szerint az állami kamattámogatás révén jelentős, akár havi több tízezer forintos megtakarítás is elérhető. Mint mondta, a konstrukció részleteiben kidolgozott, és már az asztalon fekszik a végleges formája. Arra bátorította a fiatalokat, hogy tájékozódjanak, és tanulmányozzák a lehetőséget.

A kormányfő úgy látja, ha tízezer új lakás épül meg a program révén, az akár egy százalékponttal is növelheti a GDP-t. Évente pedig szerinte 30–50 ezer lakás is megvalósulhat, ha minden a tervek szerint halad.

„Mindössze tizenkét ország juttatott embert az űrbe – köztük vagyunk mi is”

Orbán Viktor szólt Kapu Tibor űrkutatási küldetéséről is, amelyet nemcsak tudományos szempontból tart jelentősnek. Mint mondta, a szakértők világosan jelezték: a magyar kutató munkája értékes és fontos eredményeket hozott.

Ugyanakkor a miniszterelnök hangsúlyozta azt is, hogy történelmi jelentőségű tény: eddig mindössze tizenkét ország volt képes arra, hogy embert juttasson az űrbe – Magyarország pedig ebbe az elit körbe tartozik.

A megszólalás végén külön kitért Cserényi Gyulára is, aki ugyan tartalék űrhajósként vett részt a programban, de a felkészülés során végzett munkája ugyanúgy elismerést érdemel.

Objektum doboz

Kapcsolódó írásaink