Belföld
A jogászság fontos alkotóeleme a magyar társadalomnak
Fontos párbeszédet folytatni a vidéken élő és dolgozó törvénytudósokkal

Az államfő felidézte, hogy jelentős részben egy vidéki városban volt jogász, így kötelességének érzi, hogy folyamatos párbeszédet folytassanak a vidéken élő és dolgozó jogászsággal.
Komoly jelentőségűnek nevezte, hogy a szakmai találkozó létrejöhetett mindhárom nyugat-dunántúli vármegye minden hivatásrendjével és korosztályával.
Sulyok Tamás elmondta: a szakmai találkozón alapvetően arról volt szó, hogy miért jön egy fiatal jogász ebbe a régióba dolgozni, miért maradnak itt a középkorú vagy idősebb kollégák.
„Úgy tűnik, hogy ebben a három vármegyében az itt dolgozó jogászok megtalálják a számításukat” - mondta, hozzátéve, hogy vannak ugyan kivételek.
Kiemelte, hogy aki megfelelő hivatástudattal rendelkezik és aki már az egyetemen beágyazódott a szakmába, az ezen a pályán is marad.
A köztársasági elnök beszélt arról is: a szakmai találkozó kiváló alkalmat teremtett arra is, hogy kapcsolatot épített a jogász generációk között. Sulyok Tamás sikeresnek értékelte a találkozót.
A Sándor-palota tájékoztatása szerint a köztársasági elnök kezdeményezésére indult az a szakmai párbeszédet ösztönző programsorozat, amelynek célja, hogy felhívja a figyelmet a vidéki értelmiség - különösen a jogászság - nemzetmegtartó szerepére, és támogassa a helyi jó gyakorlatokat. Az első állomás Szentes városa volt.
A kezdeményezés célja, hogy országos szinten erősítse a térségek közötti kapcsolatrendszereket, támogassa azokat a szakmai közösségeket, amelyek lokálisan már bizonyították erejüket, és elősegítse a tudás, valamint a tapasztalat cseréjét a jogászi és értelmiségi hálózatok között.