Belföld
Tovább fog erősödni a Patrióták Európáért képviselőcsoport
Liz Truss azt közölte, hogy egy „Trump stílusú forradalomra” van szükség

Krzysztof Bosak szavai szerint ez a képviselőcsoport kicsit idealistább, mint a jobbközép, és „most próbálják blokkolni minden eszközzel” a „politikailag korrekt körök”, de állandóan nem lehet, a frakció erősödése csak idő kérdése.
„Teljesen egyértelmű, hogy ha holnap rendeznék az európai választásokat, sokkal több képviselőnk lenne” az Európai Parlamentben – tette hozzá.
Christian Hafenecker, az Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) főtitkára arról beszélt, hogy amíg Brüsszel „állítólag” védi, őrzi az értékeket, digitális cenzúrával korlátozzák a véleményszabadságot, mindenkit elnémítanak, aki mást mond, mint amit ők szeretnének.
Úgy vélte, tisztelni kell a nemzeti identitást, be kell fejezni az „ideológiai átnevelést”, sokrétű, sokszínű Európára és nem az azonosság, az ugyanolyanok Európájára van szükség. „Európa valóban a népek tulajdona és nem a bürokrácia tulajdona” – jegyezte meg.
A főtitkár hangsúlyozta, az FPÖ egyértelműen ellene van a cenzúrának, a tömeges migrációnak, az uniós centralizációnak, valamint a brüsszeli politikai zsarolásnak, ezzel szemben támogatják a véleményszabadságot, a szuverenitást, „a hazáink szabadságát”, és a törekvésekhez bátor partnerekre van szükségük.
Liz Truss volt brit miniszterelnök azt mondta, nem volt tisztában azzal, mennyi hatalom összpontosul a baloldal kezében, amíg nem lett kormányfő. Azt hitte, reformok útján elérhető a rendszer megváltoztatása, de amikor letették az asztalra az adócsökkentésről és az állam méretének visszaszorításáról szóló terveket, lejáratókampányokkal, hazugságokkal, tömeghisztériával szembesült, nem tetszett a hatóságoknak az a mód, ahogy megkérdőjelezte az ortodoxiát.
Az egyetlen esély a globalista baloldali hálózat ellen, ha szembe mennek velük, ezért támogatja Donald Trump erre irányuló tevékenységét – jegyezte meg.
Liz Truss azt közölte, hogy egy „Trump stílusú forradalomra” van szükség az európai kontinensen. Fontos a független, óriási közösségeket elérő média, a baloldali jogszabályok visszavonása, pénzügyi hatalommal bíró intézmények felállítása, a bürokrácia lebontása, s egyebek mellett az olyan „bukott nemzetközi rendszerek” elhagyása, mint az Emberi Jogok Európai Bírósága, vagy a Nemzetközi Büntetőbíróság.
Óriási restaurációra, a keresztény értékek, a parlamenti demokrácia, a szabadság, a nemzetállamok visszaállítására van szükség a kontinensen – mondta.
Dennis Ross, az Egyesült Államok kongresszusának magyar származású korábbi képviselője azt hangsúlyozta: a patriotizmus nem más, mint annak elismerése, hogy szeretjük a hazánkat, tiszteljük a nemzeti szuverenitásunkat. A konzervatív amerikaiak és magyarok a patriotizmusukra hagyatkoznak, hogy nemzetük erősebb, biztonságosabb legyen, a kulturális, a gazdasági és a politikai együttműködés hídjait hozzák létre egymás között.
Az Egyesült Államok és Magyarország erős kétoldalú kapcsolata amellett, hogy előnyös mindkét fél számára, példaértékű lesz abból a szempontból is, hogyan tudják jobbá tenni az európai nemzetekkel kialakított kapcsolataikat – jegyezte meg. Hozzátette, a szabadságszerető patrióta nemzetek kulcsfontosságúak a szabad világ fennmaradása szempontjából.
Ernyei Magor, az Alapjogokért Központ nemzetközi igazgatója egy panelbeszélgetésen azt mondta, „fontos, hogy visszaszerezzük a nemzetünket”, mert „bár az öreg, régi kommunisták kihaltak, vannak helyettük új ideológusok, akik szakértőknek és nem elvtársnak hívják egymást, már nem osztályharcot hirdetnek, hanem éghajlathisztériáról, genderideológiáról, a nyitott határokról beszélnek”. Vissza kell térnie a józan észnek az európai kül- és energiapolitikában, és értékeinkben is, meg kell védeni a nyugati világ judeokeresztény értékeit – fogalmazott.
Marcin Romanowski, a Magyar-Lengyel Szabadság Intézet vezetője, korábbi lengyel igazságügyminiszter-helyettes annak a véleményének adott hangot, hogy a globalisták az olyan országokban, mint Lengyelország vagy Magyarország, Olaszország, megnyerhetik a parlamenti választásokat, de csak hazugságok, manipuláció és zsarolás útján.
Simone Billi, az olaszországi Lega párt parlamenti képviselője azt hangoztatta: a nemzetek Európai Uniójára van szükség, amely a népek Európai Uniója, egységes, erős, kiáll minden lakosa, nemzete mellett. „Nem akarunk egy szocialista Európai Uniót, nem akarunk egy globalista Európai Uniót, nem akarunk egy olyan Európát, amely egy szuperállam” – fejtette ki, egyúttal összefogásra szólított fel a hagyományos értékek megőrzése mellett.
Shea Bradley-Farrell az egyesült államokbeli Counterpoint Institute elnöke az orosz-ukrán háborúról azt mondta: az Európai Unió akadályozza Donald Trump amerikai elnök minden erőfeszítését, hogy tárgyalóasztalhoz ültesse Oroszország és Ukrajna elnökét. Ennek alátámasztására a német kancellár nyilatkozatát hozta fel, miszerint Ukrajna mélyen orosz területekre is kilőhet nagy hatótávolságú rakétákat, amely Shea Bradley-Farrell szerint eszkalációhoz vezethet. Shea Bradley-Farrell az ukrán elnököt nem demokratikus, korrupt vezetőnek nevezte.