Belföld
„Ekkora támogatást még soha nem kaptak a magyar családok”
A kormány minden élethelyzetre próbál reagálni és segítséget nyújtani

A Kulturális és Innovációs Minisztérium családokért felelős államtitkára kiemelte, a kormány 2010-hez képest ötszörösére növelte a családtámogatásokra fordított összeget. Azóta egymillió munkahelyet is létrehoztak, így a magyar emberek munkájának is köszönhető ez az előrelépés – tette hozzá.
Közölte, a magyar családpolitika lényege, hogy minden élethelyzetben igyekszik segíteni és rugalmasan reagálni az új igényekre.
Példaként említette, hogy a középfokú végzettségű kisgyermeknevelők és bölcsődei dajkák is megkapják a pedagógusigazolványt és az azzal járó kedvezményeket, a kisadózó egyéni vállalkozók és a mezőgazdasági őstermelők számára is elérhetővé teszik a vidéki otthonfelújítási programot érintő kedvezményes kölcsönt, valamint rendezik a szülési szabadságon lévő kormánytisztviselők jövedelmét, akik kimaradtak az automatikus béremelésből.
A családokért felelős államtitkár a jövő évi költségvetésről összességében elmondta, hogy kiemelt figyelemben részesítik a gyermekes családokat, a fiatalok életkezdését és a nyugdíjasokat.
Koncz Zsófia a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában felhívta a figyelmet arra, hogy teljeskörűen megújult a 30-féle családtámogatás között eligazodást segítő csalad.hu oldal. Az elmúlt hetekben megújult oldalon megmaradt a támogatási kalkulátor, de a felület felhasználóbarát idővonalat is kapott, mely a különböző élethelyzetekben segíti az eligazodást, valamint a megjelenés hasonlóvá vált a Digitális Állampolgárság Program arculatához – emelte ki az államtitkár.