Belföld

Orbán Viktor: Magyarország támadás alatt áll! + GALÉRIA

A miniszterelnök szerint változott a politikai terep, ehhez pedig új módszerek kellenek

Több más prominens politikus mellett Orbán Viktor miniszterelnök is felszólalt a Harcosok Klubja – A kezdet című rendezvényen vasárnap Budapesten, a Bock Csarnokban.

Orbán Viktor: Magyarország támadás alatt áll! + GALÉRIA
Orbán Viktor miniszterelnök is felszólalt a Harcosok Klubja rendezvényen
Fotó: Facebook/Orbán Viktor/képernyőfelvétel

A miniszterelnök már több bejegyzésben is jelezte, hogy a Harcosok Klubja című rendezvény „nagy durranás lesz”, ez pedig biztosan így is lesz, hiszen Szentkirályi Alexandra, a budapesti Fidesz–KDNP frakcióvezetője; Gyopáros Alpár, a legjobb eredménnyel egyéni helyet nyerő fideszes országgyűlési képviselő; Menczer Tamás, a Fidesz–KDNP kommunikációs igazgatója; Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter; Hollósy András, Miskolc KDNP-s alpolgármestere és Lázár János építési és közlekedési miniszter is beszédet fog mondani.

Object box

Természetesen a rendezvényen a legfontosabb felszólaló Orbán Viktor miniszterelnök volt.

A felszólalok sorát Menczer Tamás nyitotta meg, aki hangsúlyozta, hogy Magyarország jelenleg támadás alatt áll, a harcban pedig harcosokra van szükség. Menczer szerint habár a Fidesz–KDNP politikai közössége az offline térben már mindent tud, azonban a terep folyamatosan változik, így az online térben is erősíteni kell. „Ezért hozta létre Orbán Viktor a Harcosok Klubját” – emelte ki a politikus.

Harcosok Klubja
Harcosok Klubja
Fotó: Facebook/Orbán Viktor/képernyőfelvétel

Menczer Tamás szerint „Brüsszel Péterek” és Kollár Kingák soha nem fogják megérteni, hogy a konzervatív oldal számára Magyarország nem egy ideiglenes állomás, hanem a hazánk, és mindig meg fogjuk védeni.

A politikus szerint ha a következő 11 hónapban mindenki megteszi, amit kell, akkor „Orbán Viktor vezetésével nyerni fogunk”.

Gyopáros Alpár a vidéki résztvevőkhöz szólva elárulta, amikor kezdetben Budapesten lakott, neki is voltak furcsa tapasztalatai, amikor „idegenekre” is ráköszönt. Vidéken található még bajtársiasság, ha történik valami valakivel, akkor az egész falu összezár mögötte. „A falusi ember pontosan tudja, mi az a kihívás” – hangsúlyozta a Gyopáros Alpár, aki hozzátette, ilyen esetekben a falusi ember nem felmegy a Facebookra panaszkodni, hanem munkához lát.

Hollósy András, Miskolc KDNP-s alpolgármestere megosztotta a közönséggel, hogy milyen módszerek mentén sikerült Miskolcon eredményeket elérni, hiszen itt sokáig ellenszélben kellett eredményeket mutatni.

Szentkirályi Alexandra felszólalásában kiemelte, sokszor nehéz volt állni a sarat kormányszóvivőként, azonban volt értelme küzdeni, ahogy volt értelme küzdeni a fővárosi önkormányzati választáson is. A politikus azonban hangsúlyozta, ő most egy fiatal lány édesanyjaként áll a színpadon, hiszen számára ez a legfontosabb. Mi nem elsősorban magunkért cselekszünk hanem azért, hogy gyermekeink egy olyan országban nőjenek föl, ami sikeres és szabad, üzente.

„Mindig vannak Kollár Kingák, akik még azt is szégyellik, hogy magyarok” – emelte ki a Fidesz–KDNP fővárosi frakcióvezetője. Szentkirályi Alexandra kiemelte, számára az a legfontosabb, hogy amikor a gyerekére néz, azt tudja mondani, hogy ott volt, amikor a hazáért kellett küzdeni.

„Ma a küzdelem a digitális arénában zajlik” – emelte ki a politikus, valamint hozzátette, ebben a térben kell megnyerni a harcot, hiszen ez a mi közös országunk, nekünk pedig közösen kell megküzdeni érte.

Lázár János beszédében elmondta, ő személy szerint hisz benne, hogy a verseny motivál és edzésben tart, ha nincs verseny, akkor romlik a minőség. „Mi négyszer nyertük el az emberek bizalmát, ez azonban nem kényelmesíthet el minket” – nyomatékosította a miniszter. A legfontosabb a miniszter szerint az, hogy mind mondanak a jövőről, hiszen Magyarország a keresztény konzervatív kormánnyal jár jobban.

„Hiszünk abban, hogy nekünk van igazunk” – hangsúlyozta a miniszter, valamint hozzátette a jelenlévők számára, hogy higgyenek a saját igazukban ők is, hiszen ez lesz az elkövetkezendő időszak legfontosabb hajtóereje. A kihívást nemcsak a történelmi helyzet jelenti, hanem az is, hogy Brüsszel harcmodort váltott, hiszen ők egy bábkormányt szeretnének látni.

„Nekünk egy kierőszakolt ukrajnai EU-s csatlakozás felérne egy Moháccsal” – emelte ki a miniszter, egyúttal pedig hangsúlyozta, ezt a kormány nem fogja hagyni.

„A remény fontos, azonban a remény nem egy stratégia, így most kell megtenni, amit meg kell tenni” – zárta felszólalását Lázár.

Bohár Dániel szerint a baloldali média továbbra is az aktuális brüsszeli helytartót támogatja, azonban, ahogy azt a saját példája is mutatja, a kérdéseket már nem szeretik. Az influenszer szerint az ellehetetlenítési kísérletek folyamatosak, hiszen az ő oldalát is törölni próbálták több alkalommal is.

Szijjártó Péter felszólalásában elmondta, durva dolgok történnek a világban, durva dolgok történnek velünk és körülöttünk. Az elmúlt 15 évben számtalan eredményt tud felmutatni a kormányzat – idézte fel a külügyminiszter, kiemelve a migrációs válságot, amelyben mi kerítést építettünk.

Szijjártó elmondta azt is, hogy a világjárvány alatt a magyar kormány volt, mely az egyik legsikeresebb védekezést vitte a világon. A politikus szerint ezt a munkát a jövőben a kormány továbbra is folytatni fogja, hiszen nem akarunk genderpropagandát az óvodáinkban. „Továbbra sem hagyjuk, hogy belerángassanak minket a háborúba” – nyomatékosította a külügyminiszter. Szijjártó kiemelte, „három éve harcolunk nap mint nap, hogy minket ebbe a háborúba ne tudjanak belenyomni”, de a harcnak még nincs vége.

A legfontosabb feladat a külügyminiszter szerint az, hogy Donald Trump béketörekvéseit támogassuk.

Szijjártó szerint az egyik veszély, hogy napjainkban politikai kérdéssé kívánják tenni az energiabiztonság kérdését. A külügyminiszter szerint a kérdés már csak az, hogy hol vannak a többiek, hiszen nem lehetünk mi az egyetlenek. Szijjártó szerint a többi helyen már megtörtént a brüsszeli bábkormányok kinevezése, Magyarország azonban nem fog csatlakozni a sorhoz.

A külügyminiszter hangsúlyozta, ez egy minden eddiginél keményebb harc lesz, azonban a Fidesz–KDNP politikai közössége minden eddiginél erősebb is.

A felszólalók sorát Orbán Viktor miniszterelnök zárta, aki beszéde nyitányaként elmondta, ma azok gyűltek itt össze, akik készek tenni a hazájukért, és akik ha kell, harcolni is készek érte. A miniszterelnök egyúttal elmondta, Magyarország ma támadás alatt áll, ilyenkor pedig valakinek meg kell védenie, ez pedig azt is jelenti, hogy „meg kell védenünk”.

Orbán Viktor a vidám hírekre kitérve elmondta, Gyurcsány Ferenc lelécelt, azonban a DK korábbi vezetője nem igazán adott magyarázatot honfitársainak. Az a vezető, aki devizahitelbe csalta a gyanútlanokat, aki elvette a 13. havi nyugdíjat, kilövette a békésen tüntető honfitársaink szemét, eltűnt a süllyesztőben.

„Mégis van igazság” – emelte ki Orbán.

A miniszterelnök egyúttal kitért a Momentumra is, miután a párt nemrég bejelentette, hogy nem indul a választáson. Orbán szerint ezzel a Momentum az lett, amire a neve is utal: egy momentum lett a magyar politikában.

„Az, hogy Magyarország támadás alatt áll, nem újdonság, hiszen eddig is támadás alatt álltunk, hiszen Soros György csapatai eddig is támadtak – hangsúlyozta a miniszterelnök, egyúttal azonban hozzátette: – most azonban a helyzet nehezebb, mert beszálltak az ukránok is. Ma Ukrajna EU-s csatlakozása a legnagyobb veszély” – emelte ki Orbán.

A miniszterelnök szerint Ukrajna felvételével a háború is jönne az Európai Unióba.

Orbán ennek kapcsán elmondta, erről a kérdésről szól Ukrajna titkosszolgálati akciója, és ezért akarja Brüsszel a Magyar Péter-féle Tisza Párt és Dobrev koalícióját hatalmon látni. „A mi pénzünket fogják odavinni” – nyomatékosította a miniszterelnök, aki megígérte, a kormány nemcsak ellentart, de ellen is fog tartani ennek a nyomásnak.

A világ legnagyobb balszerencséje lenne, hogy ha Brüsszel és Ukrajna átvenné az ország vezetését, és újra gyarmattá tenné hazánkat – mondta el a miniszterelnök.

„Az igazság a politikában önmagában kevés, az igazság mögé komoly és nagy erőt kell tenni” – hangsúlyozta Orbán.

Szerinte a többi ország más utat választott, jó példa erre a migránsválság, hiszen azóta már ezek az országok bevándorló országgá lettek, abból pedig nagyon nehéz kigyógyulni. A miniszterelnök azonban elmondta, a világ megváltozott, ezzel pedig a terep is megváltozott, hiszen a digitalizáció a politikát is elérte.

Orbán szerint habár a Fidesz–KDNP előnye továbbra is masszív, de az újítás szükségszerű.

Most az kell, hogy a digitális térben is a kormánypártok legyenek a legerősebbek, ehhez pedig az első lépéseket már meg is tették. Orbán szerint a jobboldal emberekből épít várat, az alap már megvan, azonban a munka még csak most kezdődik.

„Egy héten belül hozzatok még egy harcost” – intézett felhívást a jelenlévőkhöz Orbán Viktor.

„A jövő hét végére húszezren leszünk, januárra pedig elérjük majd a százezret” – emelte ki a miniszterelnök.

Orbán szerint a harcmodor nagyon fontos, és míg az ellenfél sunyin, arc nélkül harcol, addig a jobboldal arccal és névvel fog harcolni, szívből és lelkesedésből. Így Brüsszel összes pénze és az ukránok összes kémhálózata sem lesz elég, hogy legyőzze szuverenista kormányt.

„Amikor mi a hazánkra gondolunk, büszkeséget érzünk, amikor ők gondolnak Magyarországra, dühöt éreznek” – emelte ki Orbán, hozzátéve, ők Zelenszkij barátai, nem a magyaroké. Feltette a kérdést, hogy milyen jellemre vall az, ha valaki a saját hazája ellen beszél és cselekszik.

„A haza nem eladó, ez nem történhet meg” – hangsúlyozta a miniszterelnök.

„Soha se felejtsétek, mi továbbra is hiszünk a szeretet és az összefogás erejében, a mi harcunk pedig jó harc, én pedig készen vagyok ebben a digitális harcban is vezetni titeket” – zárta beszédét a miniszterelnök.

Kapcsolódó írásaink