Belföld
Kormányinfó: Így fejlesztik a falvakat
Folytatódik a Magyar Falu Program

A Magyar Falu Programért felelős kormánybiztos arról beszélt, hogy 2018 óta rengeteg fejlesztés történt a vidéki térségekben.
„A Magyar Falu Programot a falvak írják” – fogalmazott a kormánybiztos, aki elmondta, hogy az igények meghallgatása vezetett oda, hogy négy újabb elemmel bővül a Magyar Falu Program.
Kettő elem újraindul, kettő pedig teljesen új. Az első a falusi boltok támogatása. Az idei évben minden 5000 fő alatti település üzletei pályázhatnak működési támogatásra, így például rezsi- és bérköltségekre. Minimum egymillió, maximum hárommillió forint értékben nyújthatnak be pályázatot.
Gyopáros Alpár kifejtette, hogy több mint 2000 településen nincsen ATM, ezért elindul egy program, hogy minden olyan kistelepülésen legyen ATM, ahol ezt igénylik.
Újraindul a templomfelújítási program is – mondta a kormánybiztos.
A kiskocsmákra vonatkozó pályázatok rendszere is változik. A pályázati lehetőséget kinyitják az 1000 és 2000 fő feletti településekre is.
Mindezek mellett folytatódik az utca- és járdafelújítási program is – tette hozzá.
Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter arról beszélt, hogy a kormány meghallgatta a Magyar Nemzeti Bank új elnökét, Varga Mihályt, aki ismertette a jegybank prognózisait és azokat a folyamatokat, amelyek a számok mögött állnak. Közlése szerint a kormány 4,5 százalékos inflációval számol, és ugyanekkora áremelkedéssel, így kiegészítő nyugdíjemelést fognak végrehajtani.
A 4,5 százalékos inflációval számolva átlagosan negyvenezer forintos emelés lesz novemberben és decemberben.
A miniszter beszélt az árrésszabályozásról, ami a kormány szerint eredményes volt: 874 terméknél csökkentek az árak. Vannak kiemelkedően nagy árcsökkenések is, például a párizsinál, a margarinnál és a tejnél a 30 százalékot is meghaladja az árcsökkenés. Az intézkedéssel az infláció mérséklését várják. Ha pedig szükség lesz rá, további döntések meghozatalára is készen állnak.
Gulyás Gergely azt is megjegyezte, hogy a keddi tüntetések miatt megbénult a főváros közlekedése, ezért a jogalkotónak a jövőben lépnie kell. Több százezer ember életét nehezítették meg a hídlezárásokkal.
Vitályos Eszter kormányszóvivő arról beszélt, hogy a Fidesz–KDNP képviselői önálló indítványként benyújtották a héten a harminc év alatti édesanyák teljes személyi jövedelemadó-mentességéről, valamint a gyed, a csed és az örökbefogadási díj szja-mentességéről szóló szabályokra vonatkozó javaslatot.
Kérdésre válaszolva Gulyás Gergely elmondta, hogy 17 ezren igényeltek már munkáshitelt, mintegy 15 ezer igénylőnek már ki is fizették. A családokat segítő intézkedésekről pedig azt mondta, hogy szeretnék, ha Magyarország lenne a világon a legjobb példa a családtámogatás terén, ezt a politikát ezért mindaddig folytatják, amíg lehetőség van rá.
Kérdésre válaszolva Ukrajna helyzetéről is beszélt a miniszter. Kiemelte, hogy Ukrajna csatlakozása több millió forintba kerülne minden magyarnak, a hivatalos felmérésen pedig látható, melyik ország mennyire felkészült a csatlakozásra, Ukrajna esetében ez csupa piros. A háborúban álló ország 30-40 kérdésben felkészületlen az uniós csatlakozásra, így a csatlakozást nem lehet elfogadtatni Európával. Gulyás Gergely szerint ez egy előkészítetlen és beláthatatlan következményekkel járó terv.