Belföld

Megszavazta a parlament a Pride-ot betiltó törvényt +VIDEÓ

Szovjet himnusz, bekiabálás és füstgyertyák közepette szavaztak a parlamentben

Megszavazta az Országgyűlés azt a Fidesz által benyújtott javaslatot, amelynek értelmében „tilos az olyan gyűlés megtartása, amely a gyermekek védelméről szóló törvényben meghatározott tilalmat sért” – írja a Mandiner.

Megszavazta a parlament a Pride-ot betiltó törvényt +VIDEÓ
A szavazás nem volt botránymentes
Fotó: MH/Török Péter

A Fidesz által benyújtott, kedden megszavazott törvény szerint tilos lesz tizennyolc éven aluliak számára pornográf, valamint olyan tartalmat elérhetővé tenni, amely a szexualitást öncélúan ábrázolja, illetve a születési nemnek megfelelő önazonosságtól való eltérést, a nem megváltoztatását, valamint a homoszexualitást népszerűsíti, jeleníti meg.

A rendőrség a javaslat értelmében jogosult lesz arcfelismerő rendszert használni a résztvevők azonosítására, valamint pénzbírság kiszabására is.

A törvénytervezet értelmében a pénzbírságot nem lehet majd közérdekű munkával ledolgozni, valamint a szabálysértési elzárással való helyettesítésre sem lesz lehetőség.

A törvénytervezetet az Országgyűlés 136 igen, 27 nem szavazattal, tartózkodás nélkül szavazta meg.

A szavazás azonban nem volt botránymentes, miután a Momentum képviselői füstgyertyát gyújtottak, szovjet himnuszt játszottak, és Orbán–Putyin csókolózós fényképével szórták tele a parlamentet.

Az alábbi videón megtekinthető a Parlamentben kialakult káosz:

Object box

A Fidesz–KDNP képviselői nem sokkal a történtek után már reagáltak is az ellenzék akciójára.

Kocsis Máté a Fidesz frakcióvezetője nem sokkal a szavazás után azt írta közösségi oldalán ítélve el történteket: „Korunk »külföldről pénzelt kisbolsevikjai«, pirotechnikai eszközzel, zárt térben mérgező füsttel próbálták megakadályozni a keddi szavazást.”

Kocsis egyúttal elárulta, a covidot alig túlélő képviselőtársuk, Bányai Gábor sürgős orvosi ellátásban részesült a füst miatt.

„Mi lesz a következő, ti barmok, fel is gyújtjátok az épületet?” – kérdezte bejegyzésben Kocsis Máté.

Object box

Szintén közösségi oldalán reagált a Simicskó István, a KDNP frakció vezetője, aki az Országgyűléshez méltatlan baloldali provokációról írt, valamint kiemelte, a Momentum képviselői veszélybe sodorták az Országgyűlés épületét is.

Object box

Kapcsolódó írásaink