Belföld

Népszavazási kezdeményezéseket hitelesítettek

A Nemzeti Választási Bizottság egyhangú döntésekkel hitelesítette a kérdéseket

Öt népszavazási kezdeményezést hitelesített kedden a Nemzeti Választási Bizottság (NVB).

Népszavazási kezdeményezéseket hitelesítettek
A Nemzeti Választási Bizottság (NVB) (képünk illusztráció)
Fotó: MH archív/Bodnár Patrícia

A Stekler Ottó által benyújtott, elsőként hitelesített, népszavazásra javasolt kérdés úgy szólt: „Egyetért Ön azzal, hogy az Országgyűlés írja elő a törvény alapján vagyonnyilatkozat-tételre kötelezett személyek vagyonnyilatkozataiban foglaltak helytállóságának rendszeres, kötelező, a hatósági nyilvántartásokban foglalt adatokkal való összevetéssel történő vizsgálatát?” Az NVB határozatában megjegyezte: korábban már két alkalommal is hitelesített ezzel szó szerint megegyező népszavazási kezdeményezést.

A második hitelesített kezdeményezés arra vonatkozik, hogy a korrupciós bűncselekmények büntethetősége 15 év után évüljön el.

A harmadik kezdeményezés arra vonatkozik, hogy ne legyen kötelező a gazdasági kamarai közfeladatok ellátásához kötelezően kamarai hozzájárulást fizetni, a negyedik és ötödik pedig azt célozza, hogy az országos népszavazási kezdeményezést és a helyi népszavazási kezdeményezést elektronikus felületen kitölthető aláírásgyűjtő íven is lehessen támogatni. Az NVB ezen kezdeményezések esetében is megjegyezte, hogy korábban már ezekkel szó szerint megegyező népszavazási kérdéseket is hitelesített.

A bizottság határozatai ellen 15 napon belül lehet jogorvoslatot kérni a Kúriától.

Kapcsolódó írásaink