Belföld
Orbán Viktor: Most van reményünk arra, hogy a háborút felváltsa a béke
„Mi üdvözöljük az amerikai–orosz tárgyalásokat, és érdekeltek vagyunk a sikerben”

Orbán Viktor magyar kormányfő nyilatkozatában azt mondta, három éve élünk a háború árnyékában, és a legjobb reményünk most van arra, hogy a háborút felváltsa a béke. Mi üdvözöljük az amerikai–orosz tárgyalásokat, és érdekeltek vagyunk a sikerben. Vitázzunk azon európai szövetségeseinkkel, akik a háborút folytatni akarják, és erről fogunk tárgyalni Brüsszelben – tette hozzá a magyar miniszterelnök. A háború folytatása szerintünk rossz, veszélyes és hiba – közölte Orbán Viktor, jelezve, csütörtökön erről tárgyalnak majd Brüsszelben.
Orbán úgy vélte, csak így lehet növelni az uniós versenyképességet. Kijelentette azt is, hogy soha nem fogjuk elfogadni az uniós migrációs paktumot. „Nekünk ezért büntetéseket kell fizetnünk” – fogalmazott. „Szégyen, milyen lassan halad ez a folyamat, ezért a felelősség a tagállamokat terheli” – mondta. Orbán Viktor kiemelte: Magyarország azért is támogatja Észak-Macedónia uniós tagságát, mert az Európai Uniónak javítania kell a versenyképességén. Úgy fogalmazott: nem lát semmilyen képességet ma az unióban a versenyképesség javítására, csak a bővítést.
Hozzátette: Magyarországra továbbra is számíthat Észak-Macedónia az uniós csatlakozási folyamatban. Azért is támogatjuk a nyugat-balkáni ország csatlakozását, mert a versenyképességet csak a bővítéssel lehet javítani. Eddig minden bővítés versenyképességi javulást hozott az Európai Unióban – jegyezte meg a miniszterelnök. A magyar kormányfő azt mondta, hogy a mi felfogásunkban Észak-Macedónia és Magyarország ugyanahhoz a gazdasági régióhoz tartozik, ideértve Szerbiát is. Szerintünk ez egy összeszervezhető, egységes gazdasági térség, ahol az együttműködés nagy gazdasági potenciált jelent – mutatott rá a kormányfő.
Orbán Viktor szégyenletesnek nevezte azt, amit művel az Unió a nyugat-balkáni csatlakozást illetően. Úgy fogalmazott, a legnagyobb kitolás Észak-Macedónia esetén áll fenn. Magyarország ezt az európai magatartást nem tudja megváltoztatni – jegyezte meg. A két ország együttműködése nem váltja ki az uniós tagságot, de részben megoldást jelent erre.
Orbán Viktor kérdésre elmondta, az USA és Magyarország között egyre sűrűsödő kapcsolatrendszer van kialakulóban, és ez minden szinten azonosítható. Innentől kezdve nincs hírértéke annak, hogy az USA elnökével tárgyal a magyar kormányfő. Mától ez a normális élet része, az USA is a nyugati civilizáció megmentése mellett áll tette hozzá.
Stratégiai célnak nevezte Észak-Macedónia európai uniós tagságát és megköszönte ebben Magyarország támogatását Hrisztijan Mickoszki, az Észak-macedón Köztársaság miniszterelnöke kedden Budapesten, miután tárgyalt Orbán Viktor miniszterelnökkel. Észak-Macedónia miniszterelnöke a második magyar–macedón kormányzati csúcstalálkozó után a magyar kormányfővel közösen tartott sajtótájékoztatón azt mondta: országa uniós tagsága mindig is stratégiai cél volt, és ez a jövőben is így lesz. Ugyanakkor csalódottságát fejezte ki amiatt, hogy a folyamat most ugyanott áll, ahol 20 éve, holott a macedón polgárok már nagy áldozatokat hoztak ennek megvalósításáért.
„Ma zajlik a második magyar–észak-macedón kormányközi ülés. Hiteles és érdem alapú bővítés kell. Észak-Macedóniának az EU-ban a helye! A szuverenitásvédelem országaink számára létfontosságú kihívás. Következő lépés: miniszteri találkozó áprilisban Szkopjéban” – írta Facebook-oldalán Bóka János az Európai Uniós Ügyek Minisztériumának tárcavezetője kedden.