Belföld

Megfeszített erővel kell ott lenni a gáton! + VIDEÓ

Nem a rövid távú védekezésre kell odafigyelni

Minden tekintetben megadjuk a segítséget – hangzott el a ma reggeli sajtótájékoztatón.

Megfeszített erővel kell ott lenni a gáton! + VIDEÓ
Rétvári Bence, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára beszél az árvíz elleni védekezésről tartott sajtótájékoztatón a Belügyminisztériumban, a Nemzeti Veszélyhelyzet-kezelési Központban 2024. szeptember 17-én
Fotó: MTI/Hegedüs Róbert

Utak lezárásával vagy homokzsákok töltésével segítik a rendőrök a munkát – jegyezte meg Rétvári Bence.

Vámosszabadit kellett lezárni, ez a határ lezárásra került.

Közel 400 fő után a mai napon 1400 fővel segítik a védekezést a honvédek.

Volt ahol három órán, volt ahol 24 órán belül tudtak segíteni a honvédek.

A 2013-as árvízhez képest területvédelmi tartalékosok segítik a védelmet. Természetesen helyi segítségre is szükség lehet.

Zavartalanul folyik az iskolákban a tanítás – nyugtatott meg mindenkit Rétvári Bence.

Ki kell emelni, hogy köszönjük a polgárőrök munkáját is.

Utólagosan finanszírozott támogatásra van lehetőség, de ún. vis maior esetén ötven százalék előlegre is lehetőség is van. Üzemanyagra, rendkívüli szociális segélyre, a lakosság ellátására és elhelyezésére lehet ezeket az összegeket fordítani.

Szombat hajnalra érkezik meg Budapestre a tetőzés, ez várhatóan egy hosszú folyamat lesz.

Objektum doboz

Tanultunk a 2013-as árvízből. Visegrádon mobilgáttal védekezünk. Meg fogjuk csinálni! – olvasható a Orbán Viktor miniszterelnök Facebook-oldalán.

Objektum doboz

Rétvári Bence közölte, az egy héttel ezelőttihez képest a tetőzéskor a vízállás a Szigetközben, a Dunakanyarban és Budapesten is 6-6,5 méterrel lesz magasabb, a vízhozam ötször nagyobb lesz, és 400 százalékkal megnövelt vízmennyiség halad majd végig a folyón.

Ugyanakkor 2013 óta jelentős árvízvédelmi fejlesztések valósultak meg 150 milliárd forint értékben: árvízvédelmi védvonalak fejlesztése, műtárgyak rekonstrukciója, új létesítmények és záportározók építése, valamint mederrendezési beavatkozásokat is végeztek azóta – számolt be róla az államtitkár.

Kapcsolódó írásaink