Belföld
Menczer Tamás: Sok fiatal csatlakozására számítok! + VIDEÓ
Menczer Tamás a szavait azzal magyarázta, hogy a fiatalok, a 20-30 évesek sokak szerint szeretnek lázadni, „ma pedig a legnagyobb lázadás patriótának, hazafinak lenni”. Emellett szerinte a baloldalnak nincsenek vonzó politikai képességei.
„Nem véletlenül sikoltoznak a baloldalon a tegnapi Orbán-beszéd után, mert pontosan látják, hogy ők nem tudnak ilyen beszédet tartani – mondta, hozzátéve: – ott lufik vannak, már kipukkadt lufik, kipukkadó félben lévők, és olyanok, amelyek később pukkadnak ki, itt meg Orbán Viktor van, és egy rendkívül erős politikai közösség. A fiatalok ahhoz csatlakoznak, akihez érdemes.”
Menczer Tamás beszélt az orosz kőolajtranzit jelentős részének elzárásáról is.
Hiába próbálják egyesek tagadni, ez egy zsarolás, ezt tudjuk, hiszen egy ukrán képviselő bevallotta, ráadásul „véletlenül” pont a békepárti magyarokkal és szlovákokkal csinálják – mondta Menczer Tamás.
Közölte, amit Ukrajna tesz, jogszerűtlen, törvénytelen, ezért Magyarország azt várja, hogy Ukrajna tartsa be az uniós társulási megállapodásban foglaltakat, amely szerint nem veszélyeztetheti egy uniós tagállam energiaellátását.
Emellett azt várják – jelezte –, hogy az Európai Bizottság a két uniós tagállam, Szlovákia és Magyarország mellé álljon egy nem uniós országgal szemben. Azzal, hogy ezt nem teszi, kollaborációt követ el – jelentette ki.
„Itt egy háborúpárti összejátszást látunk” – fogalmazott a kommunikációs igazgató, hozzátéve, nem zárható ki, hogy „az orosz kőolaj jelentős részének elzárását esetleg sugalmazhatták nyugati háborúpártiak Ukrajnának, legyenek ezek akár brüsszeli háborúpártiak, akár amerikai demokraták”.
Megjegyezte, Ukrajna ezt a lépést akkor választotta, amikor Magyarország a „történetének legnagyobb humanitárius akciójával segít”. Az áram több mint 40, a földgáz és a vezetéken szállított gázolaj több mint 10 százalékát Magyarország felől kapják; ötezer, Ukrajnából menekült gyerek 1500 magyar óvodába és iskolába jár – sorolta.
Arra a kérdésre, hogy válaszlépésként beszüntetné-e ezt esetleg a kormány, Menczer Tamás közölte, ők nem kívánják „visszazsarolni” Ukrajnát, de a tények ettől még tények.
A kommunikációs igazgató a Magyarországra az Európai Bíróság által kiszabott 200 millió eurós migrációs büntetésről szólva elmondta, először bezáratták a tranzitzónákat, majd nem engedték azt sem, hogy a menekültügyi kérelmeket a belgrádi külképviseleten lehessen beadni.
„Itt is politikai motiváció van a háttérben, Brüsszel el akarja Magyarországot árasztani bevándorlókkal” – közölte.
Hangsúlyozta, két dolog biztos: „Magyarországot és a magyar embereket meg fogjuk védeni a bevándorlástól, és a bírságot nem a magyar emberek fogják megfizetni.” A kommunikációs igazgató emlékeztetett, Orbán Viktor 2015-ben világosan elmondta az osztrák és német vezetőknek: mi meg tudjuk állítani a bevándorlókat, és át is tudjuk engedni.
„Magyarországot meg fogjuk védeni, de ha most azt szeretnék, hogy ezek az emberek Ausztriában és Németországban megjelenjenek, abban is partnerek tudunk lenni. Ezt mindenki értse úgy, ahogyan mondom” – fogalmazott Menczer Tamás.