Belföld

Rétvári Bence: Az elmúlt négy évben minden gyilkos rendőrkézre került Magyarországon

Példaként említette a „három csapás” törvényt

Az elmúlt négy évben minden gyilkos rendőrkézre került Magyarországon – mondta a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára Egerben, a Heves Vármegyei Rendőr-főkapitányság egy gyöngyösi emberölési ügyben lezárt nyomozásának szerdai sajtótájékoztatóján.

Rétvári Bence: Az elmúlt négy évben minden gyilkos rendőrkézre került Magyarországon
Rétvári Bence
Fotó: MH/Török Péter

Rétvári Bence kiemelte: az emberölés az a bűncselekmény, amellyel szemben a legfontosabb a lehető legszigorúbban fellépni, hiszen az emberi élet a legjelentősebb védendő érték. Ezért az erőszakos bűncselekmények elkövetőivel szemben Magyarország büntető jogszabályai különösen szigorúan lépnek fel, a hazai büntető törvénykönyv Európa legszigorúbb törvénye ebből a szempontból – tette hozzá. Példaként említette a „három csapás” törvényt.

A jogszabályok szigora mellett ugyanakkor fontos elrettentő eszköz a felderítés hatékonysága is - húzta alá. Megjegyezte: akik embert ölnek, azokat kivétel nélkül el kell fogni és ez az elmúlt négy évben maradéktalanul teljesült, így Magyarországon az emberek biztonságban érezhetik magukat. Ezért köszönet illeti a rendőrséget, annak minden munkatársát – hangsúlyozta Rétvári Bence.

Az államtitkár úgy fogalmazott: igaz ez azért is, mert az elmúlt másfél évtizedben hatvan százalékkal csökkent a bűncselekmények száma hazánkban. A bűnözés visszaszorításának elsődleges eszköze, ha a bűnözők börtönbe kerülnek – mondta, rámutatva arra, hogy ma már csaknem háromezerrel több rendőr dolgozik, mint 15 évvel ezelőtt.

Rétvári Bence kitért arra is, hogy az eredményes bűnüldözés nélkülözhetetlen feltétele a rendőrök munkájának megbecsülése. Ennek kapcsán emlékeztetett: az elmúlt két évben megvalósult két béremelés is ezt a célt szolgálta. Mindemellett a szervezettség is elengedhetetlen az emberölések hatékony felderítésében, amit a vármegyei rendőrkapitányságok és az országos szervek, illetve szakértői intézetek együttműködése biztosít – fűzte hozzá.

A sajtótájékoztatón Péter Kálmán, a Heves Vármegyei Rendőr-főkapitányság alosztályvezetője a gyöngyösi emberölési ügy részleteit felidézve elmondta: 2022. szeptember 2-án éjszaka férje eltűnése miatt tett bejelentést egy nő Budapesten, a IV. kerületi rendőrkapitányságon. Másnap egy gyöngyösi építkezés közelében megtalálták a férfi által használt személyautót, majd az eltűnés körülményei miatt a nyomozás emberölés gyanúja miatt folytatódott.

A férfit több helyszínen is nyomkövető kutyával és drónnal keresték, valamint a jármű közelében lévő tavat és környékét mintegy 150 rendőr vizsgálta át. Ezzel párhuzamosan a nyomozók kihallgatták az építési vállalkozóval munkakapcsolatban állókat, köztük egy testvérpárt, akik az eltűnttel napi munkakapcsolatban álltak és nem teljesen egyező nyilatkozataikkal felkeltették a rendőrök figyelmét.

A nyomozásba a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda, valamint a Budapesti és a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság szakemberei is bekapcsolódtak. A testvérpár által használt autóra 2022. szeptember 14-én Gyöngyösön, a Kenyérgyár utcában bukkantak rá, annak csomagtartójában pedig megtalálták az eltűnt 23 éves férfi holttestét.

Az alosztályvezető közölte: a Heves Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai még aznap elfogták a gyöngyöshalászi T. Györgyöt és az abasári T. Sándort. A két férfi kihallgatásakor vallomást tett, letartóztatásuk mellett zajlott a nyomozás, amelyet a rendőrség befejezett és dokumentumait vádemelési javaslattal átadta az ügyészségnek – tájékoztatott.

Jelezte: az ötven tanú kihallgatásával, 464 bűnjel begyűjtésével és elemzésével, több tucat különböző szakértői vélemény beszerzésével alátámasztott nyomozás adatai egyértelműen bizonyítják, hogy az áldozat előre kitervelt emberölés áldozata lett, amelynek hátterében elszámolási vita állt.

Az eljárás során az is kiderült, hogy a testvérpár egy gyöngyöshalászi építkezésen követte el a gyilkosságot, amelynek nyomait egy betonréteggel próbálták eltüntetni. A helyszíni szemlén a beton felbontása után a rendőrök több töltényhüvelyt és vérfoltokat találtak.

A gyanúsítottak letartóztatását követően édesanyjuk egy férfi ismerősével megpróbálta elrejteni a bűncselekményhez használt fegyvert, amely azonban 2022 novemberében a férfi gyöngyöshalászi otthonában, egy hátizsákban, a padláson elrejtve egy hangtompítóval és lőszerekkel együtt szintén előkerült.

Az asszony ellen ezért bűnpártolás, míg segítője ellen lőfegyverrel visszaélés gyanúja miatt indult eljárás, hasonlóan ahhoz a két dunántúli férfihoz, akiktől a testvérpár 2021 őszén megvásárolta a sportpisztolyt.

Kapcsolódó írásaink