Belföld

Letartóztatták Óbuda baloldali alpolgármesterét

Dagad a korrupciós botrány Óbudán

Sajtóértesülések szerint letartóztatták Cz. Gergőt, Óbuda korábbi MSZP-s alpolgármesterét és egy önkormányzati cég vezetőjét a III. kerületi önkormányzatot érintő korrupciós üggyel összefüggésben – írja a hirado.hu.

Letartóztatták Óbuda baloldali alpolgármesterét
Cz. Gergő alpolgármestert a kedd reggeli házkutatások során vették őrizetbe
Fotó: obuda.hu/szervezeti-felepites/czegledy-gergo

Kovács Katalin, a Központi Nyomozó Főügyészség szóvivője azt mondta, hogy az ügyben eljáró bíró elrendelte a minősített hivatali vesztegetés elfogadásának bűntettével gyanúsított alpolgármester 30 napos letartóztatását, valamint annak az önkormányzati cégvezetőnek a letartóztatását is, akit a bűncselekmény bűnsegédként történő elkövetésével gyanúsítanak. A végzés nem végleges.

A Központi Nyomozó Főügyészség kedden gyanúsítottként hallgatta ki az alpolgármestert, valamint az önkormányzati cég vezetőjét is. A gyanú szerint egy férfi – két reklámtevékenységet folytató gazdasági társaság ügyvezetőjeként – cégei felhasználásával több mint százmillió forintot fizetett az alpolgármesternek korrupciós célokból.

Kapcsolódó írásaink