Belföld
A Magyarok kenyere – 15 millió búzaszem program a nemzeti összefogás egyik erős pillére
Jakab István szerint erős áthallás van a nyugati nagyhatalmak trianoni és mostani politikája között
Jakab István a nemzeti összetartozás napja alkalmából rendezett Kárpát-medencei ünnepi eseményen azt mondta, „a tőlünk telhető módon segítettük és segítjük a rászorulókat”, erről szól a Magyarok kenyere program, az az összefogás, ami az emberek lelkéből fakad.
„Igazi, erős, nemzeti összetartó erő, a nemzeti összefogás egyik erős pillére” – tette hozzá.
A politikus szerint „erős áthallás van” a nyugati nagyhatalmak trianoni és mostani politikája között: ahogy akkor sem az emberélet, sem a nemzet sorsa nem számított, Brüsszelben most is háborús uszítás zajlik.
Magyarország felelősséget vállal minden magyarért, így a kárpátaljai magyarokért is – hangoztatta Jakab István, megjegyezve, hogy egyre több magyar áldozata van az ukrajnai háborúnak.
Azt mondta, június 9-én eldől Európa sorsa, ezért fontos, hogy minél többen a háború ellen, a békére szavazzanak.
Szólláth Tibor (Fidesz-KDNP), Hajdúnánás polgármestere a helyi trianoni emlékműnél, és a mellette lévő székelykapunál tartott megemlékezésen felidézte, hogy városuk 1916-ban 3200 székelyt fogadott be átmenetileg a harcok idején. Trianon ugyan „nyomorúságot” jelentett, de igyekeztek a rosszból jót formálni, és testvérként egymásra tekinteni a magyarok – fűzte hozzá.
Nagyné Legény Ildikó, a Magosz gazdasszony tagozatának elnöke arról beszélt, hogy az első világháborúban háromezer férfit vittek el a városból, közülük 642-en soha nem tértek vissza. A hajdúnánási nők ebben a nehéz helyzetben nemcsak a családjaikról gondoskodtak, de a gazdálkodásban is helytálltak – mondta.
Szigeti-Séra Natália, a kárpátaljai gazdasszony tagozat vezetője a mostani háborúban az otthon maradt nők felelősségéről beszélt, akik „védik, megtartják a családi fészket, cipelik a megnövekedett terheket”. „E nap erősítse a hitet, az együvé tartozás érzését!” – tette hozzá.
A megemlékezés résztvevői megkoszorúzták a trianoni emlékművet.