Belföld

V. Naszályi Márta négy ellenzéki párt polgármesterjelöltje az I. kerületben

A választási együttműködés célja, hogy megvédjék eddigi pozícióikat

V. Naszályi Mártát, a kerület jelenlegi polgármesterét indítja négy ellenzéki párt – a DK, az MSZP, a Momentum és a Párbeszéd – valamint a Várunk Közéleti Egyesület polgármesterjelöltként a június 9-ei választásokon az I. kerületben – közölte az MSZP kedden az MTI-vel.

V. Naszályi Márta négy ellenzéki párt polgármesterjelöltje az I. kerületben
V. Naszályi Mártát, a kerület jelenlegi polgármesterét indítja négy ellenzéki párt az I. kerületben
Fotó: MH-archív/Purger Tamás

A közleményben kiemelték: a választási együttműködés célja, hogy „megvédjék eddigi eredményeiket”, folytassák a kerületiekért végzett munkát és megállítsák „a Fidesz budavári dúlását”.

Véleményük szerint a kormánypárt semmit sem tanult és semmit sem felejtett, ők csak „a 2019 előtti urambátyám viszonyokat” hoznák vissza a városvezetésbe. Most is kizárólag azon munkálkodnak, hogy a kerületiek pénzét lapátolják fideszes közalapítványokba – fogalmaztak.

Azt írták: meggyőződésük, hogy csak a négy ellenzéki párt és a civil szervezet együttműködése tud valódi demokratikus képviseletet biztosítani a választáson esélyes koalícióként a kerületben élőknek.

Ahogy eddig is, a jövőben is minden fontos döntést a kerületi lakókkal közösen hoznak meg – hangsúlyozták.

Kapcsolódó írásaink

Feljelentik V. Naszály Mártát

ĀAz I. kerületi polgármester még kitüntetést is adott a kivitelező vállalkozásnak a túlárazott beruházás elkészülte után