Belföld

MÁV: Szabályosan folyik a rákosrendezői terület előkészítése

A MÁV a jogszerű folyamat mellett is igyekszik minden segítséget megadni ahhoz, hogy korábbi, törvényes bérlői alternatív bérleti, lakhatási lehetőséghez jussanak

Az érintett bérlők által ismert és elfogadott, írásos szerződésbe foglalt feltételek szerint folyik a rákosrendezői terület előkészítése – tájékoztatta a MÁV szerdán az MTI-t.

MÁV: Szabályosan folyik a rákosrendezői terület előkészítése
A rákosrendezői területen hamarosan megkezdődnek a munkafolyamatok, elkezdődött a terület előkészítése (képünk illusztráció)
Fotó: MH-archív/Horváth Péter Gyula

A közleményben felidézték, hogy a vasúttársaság csaknem egy hónappal ezelőtt értesítette az érintetteket a bérleti és egyéb használati jogviszonyok felmondásáról, elindították a mintegy 65 bérleti és egyéb használatot biztosító szerződés megszüntetését, a hátrahagyott vagy engedély nélkül felhúzott ingatlanok jogcím nélküli használóit pedig felszólították a terület elhagyására.

A MÁV a jogszerű folyamat mellett is igyekszik minden segítséget megadni ahhoz, hogy korábbi, törvényes bérlői alternatív bérleti, lakhatási lehetőséghez jussanak – hangsúlyozták.

A folyamat során a lakók egy része már elfogadta a felajánlott csereingatlant, több mint egytucatnyian pedig jelenleg is részt vesznek az egyeztetési folyamatban – jelezték.

A rákosrendezői területen hamarosan megkezdődnek azok a munkafolyamatok, amelyek során illetéktelenek helyszínen tartózkodása nemcsak tilos, de esetenként veszélyes is. Ezért a területen a következő időszakban nem lehet majd életvitelszerűen tartózkodni vagy ott kereskedelmi tevékenységet folytatni, azaz a kiürítést jelentős részben biztonsági szempontok indokolják, a vasúttársaságnak nincs mérlegelési lehetősége – tették hozzá.

„A vasúttársaság a kiürítési eljárások során nemcsak a jogszabályok maradéktalan betartásával, hanem a lehető legnagyobb méltányossággal igyekszik eljárni, így a lehetőségeihez mérten segít a lakásbérlők számára alkalmas, alternatív bérleti, illetve lakhatási lehetőségek beazonosításában, illetve a megfelelő jogi, pénzügyi megoldások megtalálásában” – fogalmazott közleményében a MÁV.

Az egyeztetési folyamatban való részvétel minden, a területet a kiürítésig törvényesen használó magánszemély és vállalkozás számára biztosított – közölték.

Kapcsolódó írásaink