Belföld
„Minden pedofilnak a börtönben kéne megrohadnia”

Nem tudok amellett szó nélkül elmenni, hogy huszonöt helyett tíz évet kapott V. János – hangoztatta egy minapi, a tarifarendszerről szóló sajtótájékoztatón Lázár János. Mint a Mandiner cikkéből kiviláglik, a politikus utalt rá, ugyancsak dühíti, hogy K. Endre – akinek szintén börtönben és nem a presbitériumban lenne a helye – házi őrizetet kapott. Ez komoly probléma, amely jogalkotással a jövőre nézve megoldható, a múltban viszont már nem – azaz itt van egy hiba, amelynek dolgozunk a kijavításán – fogalmazott Lázár János.
Azt gondolom, minden pedofilnak a börtönben kéne megrohadnia – fogalmazott, egyben aláhúzta, azon kevesek közé tartozik, akik a halálbüntetés pártján vannak.
Lázár Balog Zoltán kapcsán elmondta, megrázó dolog számára, hiszen – mint fogalmazott – szükséges és szükségtelen vitáik ellenére Balog Zoltán erkölcsi és emberi értelemben egy „oszlop” volt. Hozzátette, reméli, hogy megtalálja a megfelelő választ erre a helyzetre és ezekre a kérdésekre.