Belföld

Orbán Viktor: Magyarország erős ország + VIDEÓ

Sulyok Tamást formálisan én javasoltam a Fidesz-frakciónak köztársaságielnök-jelöltnek, de a valóságban hosszas tárgyalások előzték meg ezt a javaslatot, hiszen megfontolt döntést kell hozni – jelentette ki a kormányfő a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.

Orbán Viktor: Magyarország erős ország + VIDEÓ
Orbán Viktor a Kossuth rádió reggeli műsorában
Fotó: Facebook/Orbán Viktor

Orbán Viktor elmondta: a frakció is támogatja az alkotmánybíróság jelenlegi elnökének jelölését az államfői posztra. Sulyok Tamás jelölését „a tapasztalattal, az alkotmány- és a jogi ügyekben való jártassággal, a nemzetközi jog ismeretével, a nemzetközi térben való forgolódással, a politikai intézmények természetrajzának ismeretével és egy szakmai tekintélyt is megadó életúttal” indokolta.

„Ezek a tulajdonságok együtt az Alkotmánybíróság elnökét rajzolták ki, mint a leginkább alkalmas jelöltet” – tette hozzá. Közölte azt is, hogy a jelölést hosszú egyeztetések, tárgyalások előzték meg, a Fidesz elnöksége is tárgyalt róla.

Elmondta, Magyarország erős ország, ahol most baj van, mert lemondott az előző elnök, akiért „még mindig vérzik az ember szíve”, ráadásul egy olyan ügyben, ahol az államfő döntése és az emberek véleménye élesen szembenállt egymással.

„Minden bajban van valami reménysugár, mert amikor most végigvettük, kiket éreznek úgy, hogy méltók lennének erre a hivatásra, szép számmal találtak erre méltó magyarokat, amely megerősíti az embernek a saját országába vetett hitét” – fogalmazott a kormányfő.

A kegyelmi döntésről elmondta: ezek teljesen le vannak választva a kormányzati munkáról, ez az elnök joga, ő dönt, s Novák Katalin egy olyan ügyben hozott igenlő döntést, amelyben csak egyetlen döntés születhetett volna, a kegyelem megtagadása, s ezt az állapotot csak az államfő lemondásával lehetett helyreállítani. „Sulyok Tamásnak kell helyreállítani ezt a megbillent egyensúlyt, s tisztáznia kell, hogy pedofil vagy ahhoz kapcsolódó cselekmények esetében nincs kegyelem” – szögezte le a kormányfő, hozzátéve: máris elrendelt egy teljes körű átvilágítást a bicskei gyermekotthonban történtek ügyében.

Hangsúlyozta: egy tisztességes országban, mint Magyarország, nem fordulhat elő olyan, mint ami a bicskei gyermekotthonban történt, és amit a kegyelmi ügy hozott felszínre.

„Ez egész egyszerűen elfogadhatatlan, és ha már nem lehet miszlikbe vágni azokat, akik hozzányúlnak a gyerekünkhöz, hát az a minimum, hogyha elítélték őket, akkor utána nincs pardon és nincs kegyelem” – jelentette ki.

Orbán Viktor szerint vizsgálni kell, hogy megfelelően végezték-e el a gyermekotthonok vezetőinek alkalmassági vizsgálatát. Bírálta, hogy mismásolás, sumákolás történt a bicskei ügyben. „Most minden intézményt át kell világítanunk, hogy vezetőik megfelelnek-e a feltételeknek, s ennek a vizsgálatnak az életvitelre, szexuális devianciára is ki kell terjednie. Rendet kell tenni és rendet fogunk tenni, s ezt személyesen fogom felügyelni” – ígérte meg Orbán Viktor.

Biztos szülhet újabb vitákat Brüsszellel egy újabb szigorítás a gyermekvédelem terén, de mi nem is akarunk olyanok lenni, mint ők – jelentette ki a kormányfő, hozzátéve: ezért nem tud kiindulni abból, hogy az EU ezen a téren mit szeretne, hiszen a magyarok dolga eldönteni, hogyan szabályozzák a gyermekvédelmet, s ezt nem előzhet meg semmilyen LMBTQ-propaganda.

„A magyar nyelvben van egy kifejezés, ami pontosan írja le a Brüsszelben tapasztalható hangulatot: kapuzárási pániknak nevezzük, s a brüsszeli urak most mindent be akarnak pótolni, amit eddig nem sikerült megtenniük. Ezt ki kell bekkelnünk, nem sok ideig tart ez, júniusban lesznek választások” – mutatott rá Orbán.

Gyermekvédelemben szinte egyhangúság, migrációügyben pedig masszív többség van Magyarországon a nemzeti szuverenitás mellett, de itt „nagy a fizetett ügynökök száma” ebben a kérdésben, mondta a kormányfő, aki visszautalt arra, hogy a baloldal a Soros-tervet igyekezne végrehajtani. Több ország van az EU-ban, amely nem támogatja a migrációbarát döntéseket, ezek egyike Szlovákia, de a csehek, lengyelek, olaszok is „észnél vannak” és eddig jól meg tudtuk magunkat védeni, mutatott rá a kormányfő, aki szerint a migránsmentes létet nem akarjuk az ablakon kidobni egy „utolsó, választások előtti roham miatt”.

Az orosz–ukrán háború kapcsán Orbán kiemelte: Oroszország megtámadta Ukrajnát és ez számos erkölcsi kérdést is felvet, de a háború mégis realitásokon alapul, ezek pedig az első pillanattól kezdődően nyilvánvalók voltak: a Nyugat nem vetheti bele magát egy olyan háborúba, amelynek a harctéren nincs megoldása, mert az oroszokat nem fogja tudni legyőzni Ukrajna, hiába önti oda a fegyvert, ha katonáival nem vonul be a Nyugat, ukrán katonai fölény a harctéren nem lesz.

Tűzszünetre és békére kell törekedni, mert katonailag így Oroszországot nem lehet térdre kényszeríteni – emelte ki Orbán, hozzátéve: erkölcsileg a helyes álláspontnak a realitás nyilvánvalóvá tételét tartja helyesnek, ez pedig az, hogy békefolyamatra van szükség, amely lezárja a háborút. „Egy szomszédos országunkkal egy világhatalom vív százezrek életét követelő háborút, ennek pedig előbb lesz és közvetlenebb hatása lesz ránk, mint a németekre vagy a franciákra. Emberi létkérdés, hogy itt béke és biztonság legyen. A helyes erkölcsi álláspont a magyar nemzeti érdek szempontjából a béke” – húzta alá ismételten Orbán.

A nyugatiak lába beleszorult a gödörbe, beleléptek és nem tudják kihúzni – érzékeltette a Nyugat álláspontja miatt kialakult helyzetet a kormányfő annak kapcsán, hogy Nyugaton is egyre kevesebben támogatják Ukrajna segítését. „Nyugaton is eljön az idő, amikor nem lesz választásuk, be kell majd ismerniük, hogy tévedtek, mégiscsak békére van szükség” – tette hozzá, s megjegyezte: ez a szembenézés nem lesz könnyű, ahogyan a migrációs válság megítélésével kapcsolatos tévedést sem volt könnyű beismerni.

„Ezért várjuk az amerikai elnökválasztást, várjuk, hogy Donald Trump megnyerje a választást, mert ő békét tud teremteni” – tette hozzá Orbán.

Svédország NATO-csatlakozásának ratifikálásáról elmondta: időt kért a Fidesz-frakciótól, hogy bebizonyítsa, miért érdemes támogatni a ratifikációt. „Ma komoly hadiipari megállapodást kötünk az idelátogató svéd miniszterelnökkel, azt meg el kell fogadnunk, hogy nem vagyunk egyformák, Svédország másként rendezi be az életét, mint ahogyan mi berendezzük, s ezt mindkét félnek el kell fogadnia” – szögezte le a kormányfő, aki szerint mi békepártiak vagyunk, a svédek háborúpártiak, mi a családközpontúságot hirdetjük, a svédeknek más nézeteik vannak, de „mivel nem házasságot, hanem szövetséget kötünk”, ezeket a nézeteltéréseket mindkét félnek el kell fogadnia.

Objektum doboz

Kapcsolódó írásaink