Belföld

„Hídpénzmutyival” vádolja a Fidelitas a főváros baloldali vezetését

Az ügyben már korábban házkutatást tartottak a hídfelújítást végző cégnél

A fővárosi baloldal már a látszatra sem ad – írta a Fidelitas a szerdai Facebook-bejegyzésében, amely szerint a főváros a Lánchíd felújítására szánt pénzből csaknem másfél milliárd forintot játszott ki a „haverok zsebébe”.

„Hídpénzmutyival” vádolja a Fidelitas a főváros baloldali vezetését
A Fidelitas figyelemfelhívó akciója a Fővárosi Közgyűlés ülésén a Városházán 2024. január 31-én
Fotó: MTI/Soós Lajos

Kiemelték: a fővárostól válaszokat várnak arra, hogy kinek és mennyi pénz jutott a másfél milliárdos „hídpénzmutyiból”?

Renge Zsolt, a Fidelitas budapesti elnöke a csatolt videón azt mondta, azért mentek el a közgyűlésre, mert kiderült, hogy a Lánchíd felújítására szánt pénzből csaknem másfél milliárdot sikerült lenyúlnia a baloldali „pénzszivattyúnak”.

Hozzátette, hogy mindezt egy számlagyáros cégen keresztül bonyolították. Úgy fogalmazott: a szálak összefonódnak, hiszen a számlagyáros cég a jól ismert Soros-szervezet, az Amnesty International Magyarország vezetőjének a testvéréé, Vig Móré.

Renge Zsolt rámutatott, hogy az ügyben már korábban házkutatást tartottak a hídfelújítást végző cégnél. Megjegyezte azt is, hogy amikor Karácsony Gergely főpolgármester korábban azt nyilatkozta „hidakat kell építenünk”, még senki nem gondolta, hogy nemzeti jelképünk, a Lánchíd a „lenyúlás szimbóluma” lesz.
Emlékeztetett arra is, hogy a hídfelújítás késéssel indult és ötmilliárd forinttal többe került a budapestieknek, mintha Tarlós István idején újult volna meg.

A Fidelitas budapesti elnöke ezek után a videón megjegyezte: „Fontos, hogy június 9-én olyan vezetőket válasszunk, akiknek az alkalmatlanságát ne nekünk kelljen megfizetni.”

Objektum doboz

Kapcsolódó írásaink