Belföld

Trócsányi László: Mára felértékelődött a jogtudomány

A Magyar Jogász Egylet elnöke, a III. Magyar Jogi Könyvszalon megnyitása alkalmából szombaton Budapesten szólalt fel

A rendszerváltozás óta eltelt időszakban a jogtudomány felértékelődött, és nemcsak a jogi könyvkiadás, hanem a jogászság szerepe is megújult Magyarországon – fogalmazott Trócsányi László.

Trócsányi László: Mára felértékelődött a jogtudomány
Trócsányi László, a Magyar Jogász Egylet elnöke, a Károli Gáspár Református Egyetem rektora, a Fidesz európai parlamenti (EP-) képviselője beszédet mond a III. Magyar Jogi Könyvszalon megnyitóján a budapesti Károlyi–Csekonics-palotában 2023. október 7-én. Mellette Sulyok Tamás, az Alkotmánybíróság elnöke
Fotó: MTI/Illyés Tibor

Az egylet és az Alkotmánybíróság közös szervezésében harmadszor megrendezett esemény megnyitóján Trócsányi László kiemelte, hogy az 1960-as években még csak 26 ezer jogász tevékenykedett Magyarországon, és velük meglehetősen bizalmatlan volt a társadalom. Ma a KSH adatai szerint 55 ezer aktív jogász munkálkodik. A bizalom is nőtt a szakma képviselőivel szemben, amit jelez az is, hogy a joghallgatók száma az 1990-es alig több mint négyezerről mára 13 500-ra nőtt - tette hozzá.

Trócsányi László elmondta, hogy párizsi nagyköveti megbízatása idején fogalmazódott meg az elképzelése, hogy a franciaországi jogi könyvszalon mintájára Budapesten is tartsanak hasonlót. Ugyanakkor a Magyar Jogász Egyletnek és az Alkotmánybíróságnak elévülhetetlen érdemei vannak abban, hogy idén már harmadszor lehet Magyarországon jogi könyvszalon - fogalmazott.

A jogtudománynak nagy szüksége van a jogi könyvkiadásra, mert a digitalizáció ellenére a jogászok szeretik kézbe venni a szakmai olvasmányokat - emelte ki Trócsányi László.

A jogi könyvszalont hivatalosan megnyitó Sulyok Tamás, az Alkotmánybíróság elnöke a könyvszalont egy teátrumnak nevezte, "ahol van karzat, páholy, jó a közönség és reményei szerint az előadás is színvonalas". Elmondta, hogy az esemény iránti érdeklődés minden várakozását felülmúlja, és úgy fogalmazott: "mertünk nagyot álmodni".

Méltatta, hogy a kiállítók, könyvkiadók, szakértő jogászok, a pódiumbeszélgetések résztvevői első szóra csatlakoztak a kezdeményezéshez. "Ők mindannyian jó hírünket vitték, szűkebb és tágabb pátriájukba" - fogalmazott.

Sulyok Tamás a jogi könyvszalont a Magyar Jogász Egylet és az Alkotmánybíróság olyan "közös gyermekének" nevezte, "akinek a kezdetektől fogva óvják minden lépését" és "szépen cseperedik".

A III. magyar jogi könyvszalon weboldalán elérhető ismertető szerint az érdeklődőket kedvezményes könyvvásárral, könyvbemutatókkal, exkluzív dedikálási lehetőségekkel, híres jogászokkal, színvonalas szakmai programokkal, díjátadókkal várják - a Károli Gáspár Református Egyetemmel kötött együttműködési megállapodásnak köszönhetően - a budapesti Károlyi-Csekonics-palotában.

Kapcsolódó írásaink