Belföld
KIM: A kormány támogatja a kisgyermeket nevelők munkaerőpiaci visszatérését

Azt írták, a kormány tervei szerint ismét elérhető lesz a támogatás, melynek keretében a szabályozás szélesebb körben, magasabb összegben, kedvezőbb feltételek mellett teszi majd lehetővé a támogatás igénylését, valamint cél, hogy a támogatásra a bölcsőde fenntartójától függetlenül valamennyi bölcsődei ellátásban részt vevő kisgyermek szülője jogosult legyen, ha visszatér a munkaerőpiacra.
A célra a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Programban (GINOP) eddig rendelkezésre állt forrást kizárólag a kevésbé fejlettebb régiókban állandó lakóhellyel vagy tartózkodási hellyel rendelkezők vehették igénybe – ismertették.
Hozzátették: a kormány bővítette a támogatottak körét, és hazai forrásból lehetővé tette, hogy a 40 ezer forintos támogatás elérhető legyen az uniós célcsoportba nem tartozó közép-magyarországi régióban élő, kisgyermeket nevelő szülők számára is. Ehhez költségvetési forrást biztosított.
Fontos hangsúlyozni azt is – írták –, hogy az adott GINOP-projekt eredetileg csupán 2021. december 31-ig tette lehetővé a kisgyermekes szülőknek a támogatási igény benyújtását.
A határidőt a kormány a család és a munka közötti egyensúly megteremtésének minél teljesebb körű elősegítése érdekében 2022. december 31-ig, majd 2023. március 31-ig meghosszabbította, ezzel is további segítséget nyújtva a kisgyermekes szülőknek – emelték ki.
A program keretében mintegy 10 ezer gyermek után tudták igénybe venni a szülők a bölcsődei támogatást több mint 2,6 milliárd forint összegben – áll a közleményben.