Belföld

Több száz családnak nyújt iskolakezdési támogatást az Egyszülős Központ

Az általános iskolások szülei több tízezer forint értékű tanszercsomagra pályázhattak

Több mint 600 családnak nyújt iskolakezdési támogatást az Egyszülős Központ – közölte a szervezet hétfőn az MTI-vel.

Több száz családnak nyújt iskolakezdési támogatást az Egyszülős Központ
Képünk illusztráció
Fotó: MTI/Máthé Zoltán

Azt írták, hogy az általános iskolások szülei több tízezer forint értékű tanszercsomagra pályázhattak. A több mint 400 adománycsomagba – a korosztályok igényeihez igazodva - iskolatáska, tolltartó, írószerek, rajzeszközök, festékek, körző, vonalzó, számológép, uzsonnásdoboz és tisztálkodószerek kerülnek.

A középiskolásokat kétszáz tablettel segítik, a kormány adományaként a tavalyi népszámlálás során használt eszközök egy részét kapják meg a diákok – írták.

A közlemény szerint az első Egyszülős Központ 2018 májusában nyílt meg Pesten, a második 2022-ben Budán azzal a céllal, hogy gyakorlati segítséget nyújtson és közösséget biztosítson a gyereküket egyedül nevelő családoknak. Az elmúlt öt évben a két központ mintegy 70 féle szolgáltatásával több mint 28 ezer egyszülős családot ért el. Magyarországon jelenleg mintegy 300 ezer családból hiányzik az egyik szülő.

Kapcsolódó írásaink