Belföld
Egy társasház is becsődölne, ha így működtetnék + VIDEÓ

Hiába hirdették hónapokon át az első Budapesti Lakógyűlést, a fővárosiak mindössze 9 százaléka válaszolta meg Karácsony Gergely kérdéseit – egy igazi lakógyűlés így messze határozatképtelen lenne...
„A budapestiek kiálltak a városukért, kiálltak magukért” – ezzel a mondattal kezdte Karácsony Gergely a bejelentését arról, hogy mekkora részvétellel szavaztak a budapestiek az első Budapesti Lakógyűlésen. A szavazásra jogosultak 9 százaléka adta le szavazatát, ez 136 ezer budapestit jelent a hozzávetőlegesen 1 millió 600 ezer fővárosban élőből.
„Ez az eredmény egyértelmű kötelezettséget ró minden döntéshozóra, rám is, másokra is” – fogalmazott a főpolgármester. Az internetezők másképp vélekednek, szerintük Karácsony Lakógyűlése óriási bukta lett.
Így csúsztat a főpolgármester
A főpolgármester a bejelentésben aztán megpróbálta védeni a védhetetlent, és a következőket írta: „Mondtam már korábban: az első Budapesti Lakógyűlés érdemben különbözik a kormány nemzeti konzultációjától, mert az az emberek megvezetése, ez pedig a budapestiek megkérdezése. Nagy különbség. De tudom, ettől még sokan összevetik a kettőt, hát akkor tessék: egy darab olyan nemzeti konzultáció volt, ami online zajlott, ezzel lehet összevetni a Budapesti Lakógyűlést. Arányaiban az ott résztvevő mintegy 5 százaléknál majdnem kétszer nagyobb volt a részvétel az első Budapesti Lakógyűlésen” – írta. Karácsony Gergely a kormány 2021-es állatvédelmi konzultációjával vetette össze részvételi szavazását. Az állatvédelmi konzultációt lehetett az interneten kitölteni, 262 772-en vettek részt rajta. Karácsony Gergely emellett még egy hatalmas csúsztatással is élt, hiszen míg a Budapesti Lakógyűlésen a 14 év felettiek szavazhattak, addig a nemzeti konzultáción csak a 18 év felettiek vehettek részt, arról nem is szólva, hogy nem kizárólag a budapesti állandó lakcímmel, hanem a fővárosi tartózkodási címmel élők is részt vehettek a szavazáson.
Egy társasházat sem lehetne így irányítani, pont olyan csőd lenne, mint Budapesten
A névválasztás erős mellényúlás volt a főpolgármester részéről, amivel rá is világít, hogy így nem lehet irányítani semmit, ahogy ő teszi. A lakógyűlés szó ugyanis a társasházi közgyűlés hétköznapibb elnevezése. A főpolgármester 9 százaléka sajnos egy valódi lakógyűlésen nem sokat nyomna a latban, amennyiben ugyanis a tulajdonosok több mint fele nem jelenik meg a közgyűlésen, az határozatképtelenné válik. Ha a főpolgármester ilyen „eredményes” volna egy társasház irányításában, az döntésképtelenség miatt hamar csődbe menne. Sajnos, hasonlóan Budapesthez, amelyről nemrég maga Karácsony Gergely jelentette ki, hogy a csőd szélére sodorta, ezért kénytelen megszorító intézkedéseket bevezetni. Mikor ezeket a megszorításokat megszavaztatta a Fővárosi Közgyűlésben, azt is kénytelen volt beismerni, hogy fogalma sincs, hogyan fogja túlélni őt pénzügyileg az (elvileg) általa vezetett főváros...
Kinevetik a kommentelők is
„Ezt inkább titkoltam volna, főleg szociológus diplomával, mint hogy kiállásnak értékeljem. Bár tény, egy 0,5–1 százalékos támogatottságot felmutatni képes párbeszédes politikus esetén ez a semmi is eredménynek tekinthető” – osztotta ki egy férfi. „Szuper! Egész 9 százalék! Egyébként pedig nem is rossz, majd én is megpróbálom, hogy van egy érvényes szerződésem, aztán úgy gondolom, hogy talán mégse tartanám be, és megszervezek egy szavazást, hátha a szavazásra jogosultak legalább 9 százaléka mellém áll, és mindjárt felhatalmazva érzem magam, hogy egyoldalúan megszegjem a szerződést. Biztos nekem ad majd igazat a bíróság” – célzott egy kommentelő a kormány és a főváros közti megállapodásra. „Ennél többen mennek ki egy válogatott meccsre” – kommentelt egy másik budapesti. „9 százalék, akár a biciklisávok kihasználtsága. Van mire büszkének lenni” – vélekedett más.
Íme a Metropol videója arról, amikor Karácsony Gergely azt mondja, fogalma sincs, hogy éli őt túl Budapest pénzügyileg...
A felnőtt budapesti lakosok 95 százaléka szerint fontos, hogy Budapest főpolgármestere, Karácsony Gergely képes legyen együttműködni a magyar kormánnyal; 92 százalékuk azt is elvárja, hogy helyi és ne országos ügyekkel foglalkozzon hivatali ideje alatt – derül ki az Alapjogokért Központ ezer budapesti lakos megkérdezésével készült közvélemény-kutatásából, amelynek eredményéről kedden tájékoztatták az MTI-t. Ezzel kapcsolatos cikkünket itt olvashatja: Alapjogokért Központ: A budapestiek együttműködést és nem háborúskodást várnak el Karácsony Gergelytől