Belföld
Szalay-Bobrovniczky Kristóf: Még inkább fel kell gyorsítani a haderő fejlesztését
Új eszközöket kell a katonák kezébe adni

Képessé kell tennünk a hadsereget és közvetve a társadalmat is hazánk védelmére és az emberek biztonságának garantálására - hangoztatta pénteken Szalay-Bobrovniczky Kristóf Csongrádon. A honvédelmi miniszter a Diana Fegyvertechnikai Technikum és Kollégium új oktatási központjának átadásán aláhúzta, mindezt saját erőből és a nemzetközi védelmi rendszerhez kapcsolódva kell megtenni, hiszen a kettő egymás nélkül nem megy.
A lépések közül a politikus elsőként a magyar haderő átfegyverzését emelte ki. Az alapoktól induló fejlesztések érintenek minden szakágat és minden eszközt - mondta a miniszter - aki a Lynx páncélozott gyalogsági harcjárművek mellett a Gestamen fegyvercsaládot említette, mely pisztolyváltozatának csapatpróbái már elkezdődtek. Szalay-Bobrovniczky Kristóf hangsúlyozta, a hadiparnak komoly hagyományai vannak idehaza, ám azt részben a korszellem, részben a kormányok „hanyagsága” miatt gyakorlatilag a semmiből kell újjáépíteni.
Szalay-Bobrovniczky Kristóf felhívta a figyelmet a közelmúltban megalakult Területvédelmi Erők Parancsnokságára, amely az egész országot lefedő, helyi tartalékosokra épülő szervezeti egység. A miniszter szólt a Honvéd kadét programról is, melyhez idén százhuszonöt középfokú intézményben 7109 fiatal csatlakozott.
Az eseményen Farkas Sándor (Fidesz), a térség országgyűlési képviselője kifejtette, a Diana Fegyvertechnikai Technikumba járó diákok a magas szintű szakmai ismeretek mellett olyan értékrendet, életszemléletet is kapnak, amelyre a társadalomban óriási szükség van.