Belföld

Érzelmesen búcsúzott Orbán Viktor

Távozott a tanácsadó

Balog Zoltán református püspök egy Facebook-bejegyzésben számolt be róla, hogy 88 éves korában meghalt Tellér Gyula. A Széchenyi-díjas magyar szociológustól, műfordítótól, országgyűlési képviselőtől és miniszterelnöki megbízottól a miniszterelnök is búcsút vett közösségi oldalán.

Érzelmesen búcsúzott Orbán Viktor
Isten Veled, Tellér Gyula!
Fotó: Orbán Viktor közösségi oldala

Életének 88 évében elhunyt Tellér Gyula Széchenyi-díjas magyar szociológus, műfordító, országgyűlési képviselő, miniszterelnöki megbízott. Tellér Gyula korábban SZDSZ-es országgyűlési képviselő volt. A politikus már az első Orbán-kabinet idején is együtt dolgozott a kormányfővel, 2010-től pedig a miniszterelnök főtanácsadójaként segítette munkáját.

Objektum doboz

Az Orbán Viktor miniszterelnök által is elbúcsúztatott Tellér Gyula 1934. július 20-án született Budapesten. Diplomájának megszerzése után Kesztölcön majd Tokodaltárón volt tanár. 1988-ban a Szabad Kezdeményezések Hálózata, valamint a Szabad Demokraták Szövetsége egyik alapítója volt, majd az 1990-es parlamenti választáson az SZDSZ országos listájáról került a parlamentbe, ahol a gazdasági bizottság tagja lett.

A következő referendumon azonban már nem indult, sőt ki is lépett a pártból. 1995-ben a Magyar Polgári Demokraták Társaságának alapítója, 1996 és 1998 között pedig a Fidesz delegálta őt az MTV Közalapítvány kuratóriumának elnökségi tagjává. Az első Orbán-kormány alatt a Miniszterelnöki Hivatal politikai elemző főosztályának vezetőjeként dolgozott, majd 1999-ben a XX. Század Intézet tudományos igazgatójává nevezték ki.

A 2006-os országgyűlési választáson a Fidesz–KDNP listájáról ismét az Országgyűlés tagja lett, a Fidesz-frakció tagjaként a kulturális és sajtóbizottságot erősítette. A 2010-es országgyűlési választáson nem indult, de ettől kezdve Orbán Viktor miniszterelnök tanácsadója volt.

Kapcsolódó írásaink