Belföld
Több pénz jut az anyukáknak
Az elmúlt tíz évben olyan termékenységi növekedés indult hazánkban, amelyre az elmúlt 120 évben nem volt példa
„A kormány elkötelezett abban, hogy a családtámogatási rendszert fenntartsa, ennek költségvetési akadálya nem lesz” – jelentette be Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter az egyik kormányinfón. De mit jelent a családtámogatási rendszer? Milyen elemekből áll? Lássuk!
2010 óta minden évben emelkedett a családokra szánt források összege, ez 2023-ra eléri a 3225 milliárd forintot (vagyis nincs költségvetési akadály, ahogy a miniszter mondta), ami több mint háromszorosa a 2010-es ráfordításnak.
Nagyik gyeden
A gyermekvállalás ösztönzése a gyakorlatban azt jelenti, hogy a kormány visszaállította például a 3 éves gyest, megemelte és kibővítette a gyedet, sőt a munkába való visszatérés elősegítése érdekében bevezette a nagyszülői gyedet.
A csecsemőgondozási díj összegét úgy megemelték, hogy a szülést követő időszakban az édesanyák – az adó- és járulékkedvezmények révén – több pénzt kapnak kézhez, mint amennyit szülés előtt kerestek, akár korábbi fizetésük teljes bruttó összegéhez is hozzájuthatnak.
A gyermek féléves korától járó gyed maximális összege 2022-ben már nettó 210 ezer forint. Tudni kell, hogy a mindenkori minimálbér-emeléssel együtt ez az összeg is folyamatosan emelkedik, és néhány éve már akkor is tovább jár, ha az édesanya közben dolgozni kezd mellette.
Negyven év után
Szüléskor egyébként minden nő kap egyszeri 64 ezer forintos anyasági támogatást, az újszülöttnek pedig 42 500 forintos babakötvény jár.
A havi rendszeres családi pótlék összege gyermekenként 12–26 ezer forint között mozog, a családi adókedvezmény egy gyerek esetén 20, kettőnél 40, háromnál már 99 ezer forint.
A családok otthonteremtési kedvezménye (csok) 600 ezertől tízmillió forintig terjed, ami mellé további tízmillió forint támogatott hitel és tízmillió babaváró kölcsön is felvehető. A gyermekeseknek a kormány februárban visszautalta a tavaly befizetett személyi jövedelemadójuk teljes összegét, ami a keresettől függően akár 1,6 millió forintot is jelenthetett egy családnak. Az otthonfelújítási program keretében 3 millió forintos vissza nem térítendő támogatáshoz juthatnak a gyerekesek. A négy vagy többgyermekes anyák 2020 óta szja-mentességet élveznek, és a kormány lehetővé tette azt is, hogy a nők 40 ledolgozott év után életkortól függetlenül, teljes összegű ellátással mehetnek nyugdíjba.
Eltűnő tartozások
A gyermekvállalás nemcsak többlettámogatást jelent, de sok esetben a meglévő adósságok csökkentését is. Sok millió forintnyi tartozás tűnik el, ha gyermek születik a családban, két-három gyermek után ugyanis részben vagy egészben elengedik a diákhitelt, az egyetemi tandíjat, sőt bizonyos esetekben a lakáshitelt is.
Élen járunk
Az Orbán-kormányok családtámogatási politikája hatékonyabb és tartósabb eredményeket ért el a termékenységi ráta növelésében, mint a Ratkó-korszak intézkedései – derül ki a Central European Political Science Review folyóirat legfrissebb számából. A Ratkó-korszak kényszerítő intézkedései ugyan ideiglenesen növelték a születésszámot, ez a kiugrás csupán 3 évig tartott, amit drasztikus csökkenés követett. Ezzel szemben az elmúlt bő 10 évben olyan tartós és hosszú távú termékenységi növekedés indult el Magyarországon, amelyre az elmúlt 120 évben nem volt példa. A termékenységi ráta 10 év alatt – a 2011-es történelmi mélypontról – 1,23-ról 1,59-re nőtt, ez az EU-n belül a legnagyobb növekedés. A harmadik gyermek vállalása 2010 óta 15 százalékkal emelkedett. A gyermekvállalási kedv 26 éves csúcson van, hazánk pedig élen jár a házassági arányszám tekintetében Európában, amelynek köszönhetően egyre több gyermek születik stabil házasságban élő családokba.
