Belföld

A baloldal miatt csúszik a pedagógusok bérrendezése

Miközben Magyarországon hazug tüntetéseket szervez a dollárbaloldal, addig Brüsszelben képviselőik mindent elkövetnek azért, hogy hazánk ne kapja meg azokat az uniós forrásokat, amelyekből a kiegészítő tanári béremelést lehetne kifizetni – állapította meg összeállításában az Origo.

A baloldal miatt csúszik a pedagógusok bérrendezése
Dobrev Klára a DK kongresszusán
Fotó: MH/Purger Tamás

A portál felidézte, a kormány januártól 10 százalékos pedagógusbér-emelést tudott megelőlegezni, de amint Brüsszel kifizeti a Magyarországnak járó uniós forrásokat, a rendszerváltás óta a legnagyobb mértékű pedagógusbér-emelés következhet, és az idei béremelés mértéke januárig visszamenőleg legalább 21 százalékos lesz. Ezt követően a 2021-es bérszinthez képest 2024-ben huszonöt, 2025-ben pedig huszonkilenc-harminc százalékkal emelkedhetnek a bérek.

Eközben megkönnyítenék az előmenetelt, hogy lényegesen rövideb idő alatt lehessen majd magasabb bérezéssel járó fokozatba kerülni. Sávos bérrendszert javasolnak bevezetni, előtérbe helyeznék a teljesítményalapú besorolást, s míg tanároknak továbbra is heti 22–26 tanórát kell megtartaniuk, és 32 óra maradna a kötött munkaidő, a fizetett szabadság 46-ról 50 napra nőne.

A portál ugyanakkor megállapította: Brüsszel politikai nyomásgyakorlásra használja a Magyarországnak járó uniós források kifizetését, és Gyurcsány Ferenc nemrég több nyilatkozatában is elismerte, hogy ők azon dolgoznak Brüsszelben és itthon is, hogy egy fillér se érkezzen Magyarországra. Ezt megerősítette Molnár Csaba (DK), aki elmondta, hogy hazafias kötelezettségének tartja, hogy Magyarország ne kapja meg a neki járó uniós forrásokat.

Kapcsolódó írásaink