Belföld

Novák Katalin: Ferenc pápa háromnapos látogatása örömünnep volt, amikor jó volt magyarnak lenni

Magyarország arra törekszik, hogy egy hitvalló, keresztény fiatal is szabadnak érezhesse magát

Novák Katalin a csütörtök este az M1-en adásba került beszélgetésben Ferenc pápa háromnapos látogatását örömünnepnek nevezte, amikor „jó volt magyarnak lenni”, és nemcsak a hívő katolikusoknak, hanem kivétel nélkül minden magyar embernek fontos, felemelő volt, és büszkeségre adott okot. Ferenc pápa közelebb hozta a magyarokat egymáshoz és Jézus Krisztushoz – értékelte a köztársasági elnök a katolikus egyházfő magyarországi látogatását a közmédiának adott interjúban.

Novák Katalin: Ferenc pápa háromnapos látogatása örömünnep volt, amikor jó volt magyarnak lenni
Ferenc pápa és Novák Katalin
Fotó: Facebook

Az államfő úgy fogalmazott: a Szentatya látogatása „felemelt abba a magasságba, ahol a nemzet magától értetődő összetartozását megtaláljuk, és ezt az összetartozás-érzést élhettük át.”

Hozzátette, a magyarok képesek voltak arra, hogy a „legjobb arcukat mutassák”, és félretették a véleménykülönbségeket.

Arra a kérdésre, hogyan lehetne fenntartani a különbözően gondolkodó magyarok között a látogatás alatt megnyílt kapukat, azt válaszolta, „csak rajtunk múlik”, hogy képesek leszünk-e azt keresni, ami összeköt, és nem azt, ami elválaszt.

Novák Katalin beszélt arról is, hogy Magyarország szövetsége Ferenc pápával és a Vatikánnal erős alapokon áll, mert „ugyanazokban az értékekben hiszünk, ugyanazon keresztény értékek mellett állunk ki”, és ennek új dimenziója a béke melletti kiállás.

Ferenc pápa Magyarországra irányította a figyelmet, és közelebb hozta egymáshoz és Jézus Krisztushoz a magyarokat, valamint reálisabbá tette a Magyarországról alkotott képet, hiszen sokan kritizálják az országot úgy, hogy nem jönnek el megnézni. De a pápa kíváncsi volt ránk, megnézte, milyen olyan országban lenni, olyan emberekkel találkozni, akik mernek önazonosak lenni, akik bátrak, kiállnak a nemzeti érdekekért és megélik a kereszténységet a mindennapokban – mondta az államfő.

Novák Katalin beszámolója szerint az egyházfő búcsúzáskor azt mondta neki, hogy nem fáradt el, hanem feltöltődött, és ő is erőt merített abból, hogy látta milyen az, amikor egy európai nemzet megéli a kereszténységet, amikor Európát erősíteni és nem gyengíteni szeretné, közben pedig nem mond le azokról az alapvető értékekről, amelyekre több mint ezer éve építi az életét.

Ferenc pápa fiatalokkal tartott találkozójával kapcsolatban az államfő azt mondta: járt olyan helyeken a világban, ahol „papíron nagyobb szabadság van, mint Magyarországon”, és mégis panaszkodnak a fiatalok, hogy nem vallhatják meg a kereszténységüket.

Magyarország azonban arra törekszik, hogy egy hitvalló, keresztény fiatal is szabadnak érezhesse magát – jelentette ki.

Arra a kérdésre, hogy számára lelkileg melyek voltak a legfelemelőbb pillanatok, az államfő azt válaszolta, hogy a vasárnapi szentmisén nagyon jó volt közösségben lenni, külön kiemelte a békeköszöntés rítusát, amikor szeretettel és nyitottsággal fordultak egymás felé az emberek.

Erre lenne szükség a mindennapokban is: a kegyelemre, az irgalomra, a megértésre, amelyekre a pápa is felhívta a figyelmet – emelte ki Novák Katalin.

Hozzátette, szintén emlékezetes volt a búcsúbeszélgetés zárásaként egy közös Miatyánkot elmondani a pápával.

Kérdésre válaszolva elmondta, a Szentatyával készült közös szelfivel azt szerette volna üzenni, hogy a keresztények modern módon, korszerűen tudnak az új kihívásokra, kérdésekre válaszolni, közben nem elfelejtve azt, ami állandó: az élet szentségét, a hagyományos családi értékek megerősítését.

Az államfő a közösségi médiában a pápa anyanyelvén, spanyolul közzétett csütörtöki videóüzenetében azt hangsúlyozta, hogy a Szentatya látogatása erőt, reményt, megerősítést adott nekünk.

Novák Katalin a magyar nemzet nevében megköszönte, hogy Ferenc pápa ismét eljött hozzánk Magyarországra, hogy átölelte a magyar nemzetet, megerősített bennünket a keresztény gyökereink melletti kiállásban, a család védelmében és a békéért tett folytonos erőfeszítéseinkben.

„Tele van a szívünk hálával és szeretettel” – hangsúlyozta Novák Katalin. Mint mondta, a pápa látogatása olyan emlékeket hagyott, amelyekről az utánunk következő generációk is megemlékeznek majd.

„Köszönöm, hogy segített bennünket abban, hogy mi, magyarok közelebb kerüljünk egymáshoz és az Úristenhez” – fogalmazott a köztársasági elnök, hozzátéve: imádkozom, imádkozunk a Szentatyáért, és kérem, őrizze meg szívében olyan megkülönböztetett helyen a magyar nemzetet, aminek tanúbizonyságát adta magyarországi apostoli látogatásán.

Kapcsolódó írásaink