Belföld
Akkumulátorbeszerelő üzemmel bővül a kecskeméti Mercedes-gyár

A tájékoztatás szerint a vállalat tavaly júliusi bejelentése értelmében a Mercedes-Benz több mint egymilliárd euró értékű befektetéssel készíti fel kecskeméti gyárát a jövőbeni feladatokra, amelynek része a meglévő gyár új épületekkel történő bővítése a karosszéria-, illetve összeszerelő-gyártósor számára.
A vállalat „Electric Only” stratégiája szerint a közeljövőben érkező, új MMA-platform (Mercedes Modular Architecture) modelljei, illetve a szintén hamarosan bemutatkozó MB.EA platform (Mercedes-Benz Electric Architecture) egy tisztán elektromos modellje a jövőben Kecskeméten készül majd.
Az új akkumulátorbeszerelő üzemben az új modellek érkezéséhez igazodva, az évtized közepétől a külső partnerektől készen beérkező, egy tokban összekapcsolt akkumulátorcellákból álló akkumulátormodulok végösszeszerelését végzik majd. A partnerek által beszállított, kész egységeket itt látják majd el a szükséges vezérlőelektronikával, és készítik fel az úgynevezett „házasításra”, azaz a Kecskeméten gyártott elektromos modellekbe való beépítésre.
Az új üzemben található összeszerelő sor automatizált és manuális gyártási lépések sorozatából áll, amelyek során nem dolgoznak fel nyersanyagokat vagy vegyi anyagokat.
A kecskeméti Mercedes-gyár mindennek köszönhetően tovább erősíti a tisztán elektromos járművek gyártása terén szerzett szaktudását. Már 2020-tól, a kompakt plug-in hibrid modellek: a CLA Coupé és Shooting Brake, A osztály sorozatgyártásának beindításától, majd az EQB, az első tisztán elektromos meghajtású kecskeméti modell 2021-es gyártásának megkezdésétől, az üzemben naponta több száz nagyfeszültségű akkumulátort építenek be a Kecskeméten gyártott járművekbe.
Mint írják, az új akkumulátorbeszerelő üzemben nem zajlik majd vízigényes gyártási tevékenység. Vizet mindössze az épület légkondicionáláshoz és a dolgozók higiéniai létesítményeihez használnak majd fel. A kecskeméti gyár területén létrejövő új akkumulátorbeszerelő üzem ennek megfelelően csekély mértékben növeli csak az iparterület jelenlegi teljes vízfogyasztását.
Az új üzem épülete, beleértve a logisztikai területeket is, a legkorszerűbb építési megoldásokat tartalmazza majd annak érdekében, hogy megóvják a talaj és a talajvíz épségét. Ezenkívül rendkívül szigorú tűzvédelmi előírások is életben vannak, amelyek a Mercedes-Benz globális termelési hálózatában működő, hasonló üzemek gyakorlatából származnak.
A Kecskeméten létrehozandó üzemmel megegyező tevékenység, tehát a Mercedes-EQ elektromos járművek akkumulátorainak beszerelése ma már három kontinens üzemeiben történik, egyebek mellett a németországi Untertürkheimben (Hedelfingen és Brühl üzemrészek) illetve Kamenzben, a lengyelországi Jaworban, valamint az amerikai egyesült államokbeli Tuscaloosában.
A Mercedes-Benz elektromos stratégiájának kulcsfontosságú sikertényezője az akkumulátorok helyben történő beszerelése az ott gyártott járművekbe – olvasható a közleményben.