Belföld

Magyar jezsuitákat fogadott a pápa

Magyar jezsuitákat fogadott az apostoli látogatásra Magyarországra érkezett Ferenc pápa szombaton kora este, szálláshelyén, az Apostoli Nunciatúrán – közölte a Jézus Társasága Magyarországi Rendtartományának kommunikációs irodája az MTI-vel.

Magyar jezsuitákat fogadott a pápa
Ferenc pápa az Árpád-házi Szent Erzsébet templomban
Fotó: MH/Purger Tamás

A hagyományok szerint a jezsuita Ferenc pápa minden alkalommal külön találkozik a helyi rendtársaival hivatalos látogatásain – írták.

Az esemény – mint korábban más országokban is – magántalálkozó, amelyen a pápa kötetlen, testvéri együttlét során ismerkedik meg rendtársaival, az adott provincia életével – tették hozzá.

A jezsuiták több ajándékot adtak át az egyházfőnek. Kiemelkedik közülük a rendtartomány életéről Ferenc pápának készített képes kiadvány, benne lelkiségi, kulturális, társadalmi és szociális kezdeményezéseik bemutatásával. A Jezsuita Menekültszolgálat és a jezsuita arlói romamisszió egy-egy kézzel készített albumba rendezte tevékenységének legfontosabb pillanatait. Az ajándékok között volt az Ignác - A lelkek lovagja című jezsuita musical Erkel színházbeli előadásának felvétele, amelynek egyik betétdala lett a pápalátogatás himnusza.

A pápa a találkozón elhangzott beszédének összefoglalóját, a szokások szerint, várhatóan néhány hét múlva a Vatikán munkatársai közzé teszik.

Ferenc pápa vasárnapig tartó apostoli útjáról és a látogatásához kapcsolódó minden nyilvános eseményről beszámol a közmédia szinte valamennyi csatornája. A Duna tévécsatornán, illetve a Kossuth rádióban vasárnap is két-két élő közvetítés lesz látható, hallható.

Kapcsolódó írásaink