Belföld

Ferenc pápát Novák Katalin államfő fogadta a Sándor-palotánál + VIDEÓ

A Sándor-palotánál Novák Katalin államfő fogadta a katolikus egyházfőt, majd a himnuszok elhangzását követően a hivatalos katonai tiszteletadás után Orbán Viktor miniszterelnök köszöntötte, őt pedig a magyar kormány miniszterei követték.

Ferenc pápát Novák Katalin államfő fogadta a Sándor-palotánál + VIDEÓ
Ferenc pápa ünnepélyes fogadása a Sándor palotánál
Fotó: MH/Purger Tamás

A Szent György térre különleges biztonsági intézkedések mellett érkezett meg 11 óra után a Ferenc pápát szállító konvoj, a Sándor-palota előtt szigorúan csak a meghívottak lehettek jelen.

A pápa fehér, Fiat 500X típusú autóját a gróf Nádasdy Ferenc Huszárosztály három lovas huszára kísérte a Szent György térre a Hertelendy-induló hangjaira. A téren a magyar delegáció és a pápai konvoj előtt érkező vatikáni delegáció tagjai, valamint a 32. Testőrezred, a gróf Nádasdy Ferenc Huszárosztály huszárjai, a Nemzeti Lovas Díszegység és a fonyódi kis huszárok várták a katolikus egyház vezetőjét.

A zenekar eljátszotta a hivatalos pápai és a magyar himnuszt, majd a pápa és a köztársasági elnök leült a kikészített székekre. Ezt követően a díszmenet elvonult előttük. A katonai fogadtatás végén Novák Katalin bemutatta az állami delegációt a Szentatyának, és a pápa is bemutatta az államfőnek delegációjának tagjait. Ezt követően a pápa Novák Katalin köztársasági elnök kíséretében lépett be a Sándor-palotába.

Ferenc pápa 2023. április 28-30-ai apostoli útjáról és a látogatásához kapcsolódó minden nyilvános eseményről beszámol a közmédia szinte valamennyi csatornája. A Duna tévécsatornán, illetve a Kossuth rádióban összesen hat - pénteken, szombaton és vasárnap is két-két - élő közvetítés lesz látható, hallható.

Ferenc pápa a Sándor-palotánál

Ferenc pápa ünnepélyes fogadása a Sándor palotánál
Ferenc pápa ünnepélyes fogadása a Sándor palotánál
Fotó: MH/Purger Tamás

Kapcsolódó írásaink