Belföld
Menczer Tamás: A kormánynak fontos a teremtett környezet védelme

Menczer Tamás, aki Pest vármegye 2. számú választókerületének Fidesz–KDNP-s országgyűlési képviselője is, azt mondta: „Ma mi politikusok is azért jöttünk ide, hogy dolgozzunk és nem azért, hogy beszéljünk.” Hozzátette, hogy a múlt héten fákat ültettek Zsámbékon, most szemetet szednek Budakeszin és mindez azt mutatja, hogy Buda környékén olyan emberek élnek, akiknek fontos a környezetük, és akik hajlandóak tenni is érte. „Ha mindannyian teszünk valamit az otthonunk környékén, akkor a végén rendben leszünk” – fűzte hozzá az államtitkár.
Koncz Zsófia az Energiaügyi Minisztérium (EM) parlamenti államtitkára elmondta, hogy az idén 11. alkalommal rendezik meg a TeSzedd! programsorozatot, amely az ország legnagyobb önkéntes szemétgyűjtő akciója. Hozzátette, hogy tavaly 40 ezer önkéntes vett részt 900 gyűjtőponton, az idén pedig a regisztrációk alapján már kétszer ennyien dolgoznak több mint 2000 gyűjtőponton.
„Mindenkit arra biztatok, hogy minél többet vegyen részt a programban, mert nem csak a környezettudatosság miatt fontos, hanem egy nagyon jó csapatépítő is” – fűzte hozzá az államtitkár. Koncz Zsófia hozzátette, hogy a Budakeszi Önkormányzat munkatársai mellett az Energiaügyi Minisztérium munkatársai közül is sokan, csaknem 90-en, az MVM Zrt. részéről pedig megközelítőleg 50-en veszek részt a szemétszedésben.
A TeSzedd! programsorozatot az Energiaügyi Minisztérium támogatja, az önkéntes szemétszedési akció szervezője és koordinátora az Építésügyi Minőségellenőrző Innovációs Nonprofit Kft. (ÉMI).