Belföld
Már csak engedélyre vár a Terrorelhárítási Központ speciális egysége
A fegyveres konfliktusban Kartúmban rekedt magyar állampolgárok kimenekítését akarják megkezdeni

A Terrorelhárítási Központ (TEK) a belügyminiszter feladatszabása alapján – a Rendőrségről szóló 1994. évi XXXIV. törvény felhatalmazása szerint – felkészült és készen áll arra, hogy a fegyveres konfliktusban Kartúmban rekedt magyar állampolgárok kimenekítését megkezdje – olvasható a TEK közleményében. E szerint speciális műveleti egységük jelen pillanatban a Szudánba történő berepülés és a Kartúmban történő leszállás engedélyezésére vár.
Nem sokkal korábban a külgazdasági és külügyminiszter azt közölte az MTI-vel, hogy kimenekítettek Szudánból tizennégy magyar és negyvennyolc külföldi állampolgárt, akik búvárkiránduláson vettek részt a közben polgárháborúba süllyedt ország partjainál. Szijjártó Péter kiemelte: „Nyolc magyar állampolgárról tudunk, akik még Szudánban vannak, velük a körülményekhez képest folyamatos kapcsolatban állunk, és arra készülünk, hogy amint a biztonsági körülmények adottak lesznek, őket is evakuáljuk.”
„Egyelőre a repterek használhatatlanok, tehát az evakuációs kísérleteket egyelőre nem lehet megindítani” – mutatott rá.