Belföld

A magyar gazdák mellett áll a kormány a földadók kapcsán

Elkötelezettek amellett, hogy a termőföld nem képezheti adó alapját, és ennek jogszabályban is érvényt fognak szerezni

A magyar gazdák mellett áll a kormány a földadók kapcsán
Képünk illusztráció
Fotó: MH archív/Csudai Sándor

A kormány és a gazdák mindig számíthatnak egymásra, nem hagyjuk, hogy ellehetetlenítsék a magyar gazdákat – jelentette be közösségi oldalán Nagy István agrárminiszter. A tárcavezető hangsúlyozta, hogy a koronavírus-járvány, a történelmi léptékű aszály és az elhibázott brüsszeli szankciók hatalmas terhet róttak és rónak a gazdálkodókra.

Az Agrárminisztérium és a kormány a földadók kapcsán is a magyar gazdák mellett áll, elítélik és ellenzik a helyi földadók bevezetésének minden formáját.

A Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetségének, valamint a Nemzeti Agrárgazdasági Kamarának a Hódmezővásárhelyen bevezetett földadó ellen petíciójához 120 ezren csatlakoztak, köztük az agrárminiszter is aláírta azt.

Rengeteg gazda kérte a földadó eltörlését, a kormány meg is teszi a szükséges lépéseket, megvédi a magyar gazdák érdekeit, mutatott rá Nagy István. Hozzátette, ha a dollárbaloldal egy településen bevezeti ezt az új adót, akkor bármelyik más baloldali településen is kész lesz bevezetni, veszélyeztetve ezzel a magyar gazdák, a magyar agrárium érdekeit.

Nem engedjük, hogy elhibázott intézkedésekkel hátrányba hozzák a magyar gazdákat, soha többé földadót! – szögezte le az agrárminiszter.

Objektum doboz