Belföld
Így menetelt a jobboldal az időközi választásokon

A Mandiner összeállításában felhívta rá a figyelmet, hogy habár többségében független jelöltek indultak, még így is szép számmal akadtak pártjelöltek.
A kormánypártok az időközi választásokon összesen 69 mandátumot szereztek, ebből 18 helyen polgármester-jelöltjük, míg 51 településen vagy kerületben képviselő-jelöltjük győzött. Ezzel szemben a baloldal, úgy néz ki, nem tért magához az áprilisi történelmi vereség óta, hiszen mindösszesen 5 mandátumot és egy polgármesteri címet tudtak behúzni. Ennek kapcsán érdemes megjegyezni, hogy az polgármestert nem az összefogás, hanem a Mi Hazánk Mozgalom adta a Nógrád megyei Cserháthalápon.
Ha megnézzük a fővárosi eredményeket, akkor itt sem áll túl rózsásan a baloldal szénája, hiszen 14 kerületi szavazás során összesen négy mandátumot tudtak elvinni a Fidesz–KDNP elől. Különösen beszédes azonban, hogy a 2019-ben elhódított kerületekben is meglepetésszerű bukást produkáltak. Elég csak az I. kerületre vagy éppen Erzsébetvárosra, Józsefvárosra, gondolni, de hasonlóan meglepetésszerű volt a most vasárnapi, XX. kerületi vereségük is.
Ebből tehát jól látszik, hogy a baloldal az országgyűlési választás óta eltelt időben nem hogy erősödött, hanem gyengült szerte az országban. Ennek fényében különösen érdekesnek ígérkezik majd az önkormányzati választás, hiszen mint azt láttuk, még a fővárosban élők közül is sokan csalódtak a baloldalban.