Belföld
Nevelőszülők kapták az ezer kiló lisztet és a száz üveg mézet

Nacsa Lőrinc emlékeztetett arra, hogy a parlament által elfogadott törvénymódosítás alapján január 1-jétől mintegy 25 százalékkal emelkedik a nevelőszülők ellátmánya. Jó dolog, hogy a nevelőszülőkhöz eljuthatnak olyan adományok, amelyek szebbé tehetik a karácsonyt, és segítik a gyerekekkel közös sütés-főzést – mondta a kormánypárti képviselő. Nacsa Lőrinc megköszönte a gyermekvédelmi dolgozók és a nevelőszülők áldozatos munkáját, amelynek – mint mondta – az egész társadalom nagyrabecsülését és támogatását kell élveznie.
Hollik István, a Fidesz kommunikációs igazgatója, az Európa Szívében Alapítvány kuratóriumi elnöke arról beszélt: azért hozták létre másfél éve a Szent István Intézetet, mert úgy gondolták, hogy Magyarország csak akkor lehet sikeres, ha meg tudja őrizni az önazonosságát. Úgy folytatta:
Magyarország önazonossága a keresztény kultúrában gyökerezik, a Szent István Intézetnek pedig az a missziója, hogy ezt erősítse.
Hangsúlyozta: a keresztény kultúra legfontosabb alapja az egymás iránti szolidaritás, a segítségnyújtás. „Minden magyar felelős minden magyarért” – mondta, hozzátéve: ez a szolidaritás most egy tonna „jóságlisztben” és száz üveg mézben ölt testet. „Ha megtartjuk az önazonosságunkat, és segítünk a másikon, akkor Magyarország jó, biztonságos és élhető ország lesz a jövőben is” – jelentette ki Hollik István.

A Szent Ágota Gyermekvédelmi Szolgáltató Magyarország egyik legnagyobb gyermekvédelmi szakellátást biztosító intézményrendszere, amely
tizenhárom megyében van jelen, és több mint hétezer, családjából kiemelt fiatalról gondoskodik.
Az érintett gyermekek többsége nevelőszülőknél, kisebb részük lakásotthonokban nevelkedik.