Belföld

Félmilliárd forintnyi áfát nem fizetett be a nagybanis céghálózat

Az elkövetők akár 20 évet is kaphatnak

Félmilliárd forintnyi áfát nem fizetett be az a zöldség- és gyümölcskereskedelemmel foglalkozó bűnszervezet, amelyet a közelmúltban egy nagyszabású akcióban számolt fel a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV). Az ügyben 19 gyanúsítottat hallgattak ki, a bűnbanda irányítója már rács mögött van – áll a szervezet portálunkhoz eljuttatott közleményében.

Félmilliárd forintnyi áfát nem fizetett be a nagybanis céghálózat
Képünk illusztráció
Fotó: MTI

A bűnszervezet a zöldséget és gyümölcsöt az unióból vásárolta, majd eltűnő, strómanok vezette cégek beiktatásával belföldi beszerzésként számlázta tovább a hálózat többi tagjának – áll a Nemzeti Adó- és Vámhivatal portálunkhoz eljuttatott közleményében. Hozzátették, az áru csak papíron utazott cégről cégre, a valóságban rögtön a tényleges kereskedők raktáraiba került, a budapesti nagybanira, akik – a fiktív számlák alapján – nem fizették meg utána az áfát. A bűnszervezet ezzel a módszerrel több mint félmilliárd forint áfát csalt el.

Kiemelték, a NAV pénzügyi nyomozói országszerte több mint harminc helyszínen foglaltak le bizonyítékokat. A kutatásokban a NAV MERKUR Bevetési Egysége, az elfogásokban a Terrorelhárítási Központ is közreműködött. Az akcióban 19 gyanúsítottat kihallgattak, a bűnszervezet irányítóját letartóztatták.

A költségvetési kár megtérüléséért a NAV több millió forint készpénzt, nagy értékű órákat, gépjárműveket és bankszámlapénzeket is foglalt, illetve az egyik elkövető ingatlanát is zár alá vette, csaknem 200 millió forint értékben.

A NAV bűnszervezetben elkövetett költségvetési csalás miatt nyomoz, az elkövetők akár 20 évet is kaphatnak – írták.

Kapcsolódó írásaink