Belföld

Több ezer kisbolt kap állami segítséget

Néhány hét alatt több millió forinthoz juthatnak hozzá azok a falusi kisboltok, amelyek igénybe veszik a nekik járó legújabb állami támogatást. A kormány az élelmiszerárstop miatt kieső bevételt kompenzálja, hogy a kereskedők könnyebben átvészeljék a válságot. Vállalkozók figyelem: összesen nyolcmilliárd forintot osztanak szét.

Több ezer kisbolt kap állami segítséget
Hamarosan megjelenik a felhívás a Magyar Falu Programon belül futó falusi kisbolt pályázatra
Fotó: archív

Hamarosan megjelenik a felhívás a Magyar Falu Programon belül futó falusi kisbolt pályázatra. Az üzleteknek érdemes azonnal lecsapniuk a lehetőségre, Gyopáros Alpár kormánybiztos ígérete szerint ugyanis pályázónként milliós nagyságrendű forráshoz lehet hozzájutni, amit sokféleképpen használhatnak fel a kisboltot üzemeltető vállalkozók:

működési kiadásokra, rezsiköltségek fedezésére vagy akár a dolgozók bérére is fordíthatják a pénzt.

Az elnyert támogatást egy összegben, a jelentkezéstől számított pár héten belül meg is kapják a sikeres pályázók. A kormány tervei szerint már jövő év elején megindulnak az utalások.

Fónagy János gazdaságfejlesztési miniszterhelyettes egy, a témában írt parlamenti anyagában rámutatott: a kormány az elhibázott brüsszeli szankciók hatásainak ellensúlyozására 11 pontos akciótervet dolgozott ki. Az ennek részeként bevezetett élelmiszerárstop szerinte nemcsak közvetlenül csökkenti a vásárlók kiadásait, de az intézkedés mintegy két százalékkal mérsékli az inflációt is.

A falusi kisboltok számára azonban nehéz helyzetet hoz az árkorlátozás miatti bevételkiesés, hiszen árukészletük jelentős hányadát éppen az árstopos termékek teszik ki.

Ezért is döntött a kormány a nekik járó extra támogatás bevezetéséről. A cél, hogy a legkisebb településeken se zárjanak be a szolgáltatóegységek, és továbbra is kiszolgálják a falusi embereket.

A hamarosan megjelenő pályázat – ami a Bethlen Gábor Alapkezelő oldalán lesz elérhető – forrásaiból a tervek szerint több ezer üzlet részesülhet. Megírtuk, Gyopáros Alpár korábbi közlése szerint összesen nyolcmilliárd forint értékben nyerhetnek el támogatást a boltok. A politikus kiemelte: minden olyan kisbolt pályázhat, amely kétezer fő alatti településen működik és élelmiszerek árusításával foglalkozik, nemcsak azok, amelyek 2021-ben kaptak támogatást. Ez utóbbi különbségtétel azért fontos, mert a Magyar Falu Program keretében csekély önrész fejében korábban is lehetett pályázni kisboltfejlesztésre. A 2021-ben megítélt támogatásoknak köszönhetően mintegy ötvenmilliárd forint értékben indulhattak meg ezek a beruházások.

Gyopáros hangsúlyozta:

a mostani eljárásban a pályázóknak nem lesz nehéz dolguk, az egyszerűsített dokumentumok kitöltéséhez nem kell szakértő segítségét igénybe venniük.

A koronavírus-járvány, a háború okozta gazdasági és társadalmi folyamatok, valamint a szankciós infláció negatív hatásai ellenére az elmúlt években egyre élhetőbbé váltak a magyarországi kistelepülések. Ez elsősorban a Magyar Falu Programnak köszönhető, amely egyébként rövid idő alatt mérsékelte is az elvándorlást: a falvak több mint felében az elmúlt években nem csak megállt a fogyás, de újra növekedésnek indult a lakosságszám.

A három évvel ezelőtt indított program keretében eddig már 300 milliárd forintot fordított a kormány olyan pályázati támogatásokra, amelyek komfortosabbá teszik a helyiek mindennapjait. E célt szolgálják többek közt az útépítések, az óvoda-, bölcsődefejlesztések vagy az olyan szolgáltatások beindítása, mint a falubuszok. Ebbe a sorba illeszkednek a színvonalasabb kisboltok is.

Kapcsolódó írásaink