Belföld

Egymilliárdot kapott a nőgyalázó baloldali portál

Az ezalenyeg.hu baloldali hírportál a Rácz Zsófia akkori helyettes államtitkárt lejáratni kívánó, nőgyalázó cikkét még 2020 március 4-én közölte, és elég nagy elismerést vívhatott ki ezzel a baloldalon, mert a médium a Korányi Dávidék vezette Action for Democracy nevű szervezeten keresztül egymilliárdot kapott a guruló dollárokból.

Egymilliárdot kapott a nőgyalázó baloldali portál
Korányi Dávid és az általa vezetett szervezet valamiért úgy gondolta, a portált megéri egymilliárddal támogatni
Fotó: Metropol

Nagy volt a sorban állás az amerikai pénzekért, legalábbis ez derül ki a baloldal kampányfinanszírozását vizsgáló jelentésekből, amik nemrég kerültek nyilvánosságra. A pénzek terítését a Korányi Dávid-féle Action for Democracy nevű szervezet intézte. A Nemzeti Információs Központ szerint a Korányi által vezetett szervezet nem csak a Soros-féle szervezetekhez, de az amerikai kormányzathoz is be van kötve.

Az elsődleges vizsgálatok megerősítették, hogy az Action for Democracy (AD) elnevezésű szervezet összesen 1 848 603 106 forint támogatást utalt a Mindenki Magyarországa Mozgalom (MMM) számlájára, nyolc alkalommal. Emellett jutott még pénz Korányi korábbi mentorához, Bajnai Gordon volt miniszterelnökhöz és cégéhez is. Volt azonban meglepetés is a listán, ugyanis egymilliárd forint jutott Az Oraculum 2020 Kft.-nek. Ez a cég az, ami az EzaLényeg.hu balos országos propagandaportál kiadója. A cégről érdemes megjegyezni, hogy a tulajdonosa ifj. Páva Zoltán, aki korábban a Gyurcsány- és Bajnai-kormányok tanácsadója volt, a szálak tehát itt is összeérnek.

A portál egyébként pert veszített korábban már Gulyás Gergely miniszterelnökséget vezető miniszterrel szemben, mert a portál azt terjesztette róla és az édesapját akkoriban elvesztő Koncz Zsófia országgyűlési képviselőről, hogy viszonyuk van egymással. Gulyás végül perre vitte az esetet, amit meg is nyert, emiatt a bíróság egymillió forint megfizetésére kötelezte a híroldalt. A miniszter ezután Koncz Zsófiának adta a lehetőséget, hogy az összeg fölött rendelkezzen, így azt Gulyás Gergely politikustársa választókerületének egyik mentőállomásához juttatta. A tiszalúci mentősöknek adományozott összeget végül az állomás LUCAS mellkaskompressziós eszköz beszerzésére fordította.

Talán a legsötétebb húzás azonban Rácz Zsófia akkori helyettes államtitkár lejáratását célzó cikk volt, azt ugyanis a portál közösségi oldalán azzal a szöveggel osztotta meg, hogy „Cukor az élet, csak meg kell tanulni szopni”.

A baloldali portál tehát nem szemérmeskedik, ha nők sértegetéséről van szó, ahogy akkor sem, ha az amerikai cukorkáért kell sorba állnia.

Kapcsolódó írásaink